Helyi közélet

2014.06.16. 17:36

Akadémiai pályadíjban részesült Valkó Orsolya

Debrecen - Az MTA Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíjában részesült Valkó Orsolya, a Debreceni Egyetem Ökológiai Tanszékének adjunktusa.

Debrecen - Az MTA Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíjában részesült Valkó Orsolya, a Debreceni Egyetem Ökológiai Tanszékének adjunktusa.

A légszennyező anyagok sodródásának fizikáját vizsgáló kutatásokért, a biológiailag lebontható polimerek fejlesztése terén elért eredményekért, valamint a talaj magbanki szerepének tanulmányozásáért részesült három fiatal kutató az MTA Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíjában. Az elismerést a környezetvédelmi világnaphoz kapcsolódóan adták át a Magyar Tudományos Akadémián.

Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíjat 2010-ben alapította az MTA a hagyatékának egy részét a Magyar Tudományos Akadémiának felajánló Mohar Lászlóné Sóti Borbála végakaratának megfelelően. Az egyszeri, bruttó 200 ezer forinttal járó elismerésben pályázat útján minden esztendőben három 35 év alatti kutató részesül. A díj célja, hogy a tudomány eszközeivel segítse elő a helyi és a globális emberi környezet megóvását, a biológiai sokszínűség védelmét, a környezetbarát technológiák kifejlesztését és megvalósítását.

Az élő környezettudomány témakörben Valkó OrsolyaA talaj magbank-szerepe a szikes gyepközösségek biodiverzitásának fenntartásában” című pályamunkájáért részesült Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíjban. Az MTA-DE Biodiverzitás Kutatócsoport tudományos segédmunkatársa, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Ökológiai Tanszékének adjunktusa Magyarországon elsőként vizsgálta a szikes gyepek magbankját.

A pannon szikes gyepek a Natura 2000 hálózatban kiemelt közösségi jelentőségű élőhelyként szerepelnek, amelyek megőrzéséért az Európai Unióban elsősorban Magyarország a felelős, mert hazánkban található az európai állomány 98 százaléka. A pályamű azt vizsgálja, milyen szerepe van a magbanknak a szikes gyepek biodiverzitásának fenntartásában, illetve hogy a szikes gyepekben ható szélsőséges környezeti tényezők miként befolyásolják a vegetáció és a magbank fajösszetételét. Valkó Orsolya külföldi tartózkodása miatt később veszi át az elismerést.

unideb.hu

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában