2014.04.09. 18:15
Szelektív Művirágkarnevál
Debrecen - Szelektíven gyűjtött hulladékokkal feldíszített kocsik vonulnak át a belvároson.
Debrecen - Szelektíven gyűjtött hulladékokkal feldíszített kocsik vonulnak át a belvároson.Május 22-én ismét megrendezik a Művirágkarnevált a városban, amelyen kizárólag kézi erővel hajtott feldíszített járművek, például baba-, és bevásárlókocsik vehetnek részt. A szervezők 10-15 kocsira és legalább 200 résztvevőre számítanak.
Már történelem
Az első debreceni Művirágkarnevált 1998. május 3-án rendezték meg, nonprofit szervezeteknek. Az alapötletet az adta, hogy az augusztusi Virágkarneválon a civilek nem tudták képviseltetni magukat, mert az ő szervezeteiknek nem volt pénzük egy-egy élő virágokkal feldíszített, több millióba kerülő kocsira. Ezzel a felvonulással, a „szegény emberek karneváljával” igyekeztek a város máshol alulreprezentált szervezeteit bemutatni.
A II. Művirágkarnevál 2006. májusában azzal a célzattal indult, hogy a civilek felhívják a figyelmet a környezetszennyezésre. Az indulók szelektíven gyűjtött hulladékból építették meg a kompozíciókat - ismertette Váradi Ferenc az akkori és a mostani rendezvény főszervezője.
Újratöltve
A soron következő III. Debreceni Művirágkarnevál koncepciója hasonló lesz. A teljesen ingyenes Művirágkarnevál, miként az igazi Virágkarnevál is, alapvetően a látványos kompozíciókra épül, de nem akar versenyezni a nyári programmal.
HBN-OCs