Helyi közélet

2014.03.18. 14:05

Májusra lesz eredmény földügyekben

Budapest, Hortobágy - Az ellenőrzésre hivatott szakembereknek rengeteg szerződést kell átnézni.

Budapest, Hortobágy - Az ellenőrzésre hivatott szakembereknek rengeteg szerződést kell átnézni.A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) munkatársainak a hortobágyi földpályázat kapcsán nagy számú haszonbérleti szerződést kell ellenőrizniük, ezért várhatóan április végén, május elején végezhetnek a munkával, és készíthetik el átfogó jelentésüket – tudta meg a Napló a Kehi illetékesétől.

Két táborra szakadtak

Mint arról korábban már beszámoltunk, Orbán Viktor miniszterelnök még egy január végi kormányülésen kérte fel a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt, hogy a Hortobágyi Nemzeti Parkot érintő földhaszonbérleti szerződéseket, valamint az azokkal kapcsolatos körülményeket vizsgálja meg arra vonatkozóan, hogy történtek-e szabálytalanságok, esetleg jogsértések.

A hortobágyi földpályázatok kapcsán az elmúlt hónapokban több tiltakozó demonstrációról, illetve szimpátia-tüntetésről is beszámolt lapunk. A legelő-pályázat vesztesei Berettyóújfaluban, majd később a Hortobágyi Nemzeti Park debreceni székháza előtt tiltakoztak igazságot követelve, a győztesek pedig a szolnok megyei Tiszafüreden hirdették, hogy minden a legnagyobb rendben van az elbírálás körül.

HBN-PA

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában