Helyi közélet

2014.02.20. 09:19

Egy döntéssel a jövő előtt

Debrecen - Idén először 24 158 Hajdú-Bihar megyei ifjú felnőtt voksolhat.

Debrecen - Idén először 24 158 Hajdú-Bihar megyei ifjú felnőtt voksolhat.Számtalan döntést meg kell hoznia egy 18–21 éves fiatalnak, amely a saját életét befolyásolja. Idén először 24 158 Hajdú-Bihar megyei ifjú felnőttnek van lehetősége, joga egy olyan döntésre, amellyel egy ország előtt képviselheti nézeteit vagy elvárásait a demokratikus államvezetés fogalmával szemben – véli az elsőszavazók egy része, míg mások azt gondolják az ikszük csepp a tengerben vagy szabadrúgás egy már lejátszott meccsen. Az általunk megkérdezettek között mindenféle akadt, a közös az volt bennük, hogy a környezetükben élő fontos személyek – barátok és szülők – véleményére adnak leginkább.

Nem a plakátkampány számít

A húszéves Cselleng Angéla szerint teljesen mindegy, hogy kit választ nincs különbség. – Ugyan a tanulás mellett egyelőre kevés időm volt a tájékozódásra, úgy érzem, nincs olyan párt, amelyet maximálisan támogatnék – mondta a fogorvosnak készülő fiatal, aki ennek ellenére valószínűleg elmegy szavazni. – A szüleim szerint ki kell használnom ezt a jogomat, de dönteni egyedül fogok. Engem nem a plakátkampány győz meg, hanem a személyi szimpátia. A képviselőkkel való találkozás és az internetes videók a leghatásosabb agitációs eszközök. Angéla szeretne Magyarországon élni és reméli a körülmények is megfelelőek lesznek, ehhez ő munkalehetőséget és megfelelő mértékű keresetet vár el a jövőben.

Kiábrándultam, aztán…

Teljesen kiábrándultam a politikából korábban – kezdi a ma már egy tavaly alakult párt aktivistájaként tevékenykedő Márton Máté. – Nagyon zavart, hogy a jobb és baloldal egymásra mutogatott ahelyett, hogy hangsúlyozta volna, mit tesz értünk. A barátaimmal arról beszélgettünk, hogy élni kellene az szavazati jogunkkal, de nem szívesen állnánk egyik párt mögé sem. Ekkor kezdtünk érdeklődni az újonnan alakuló szervezetekről és rátaláltunk ezekre az eszmékre. Tudatában vagyunk annak, hogy most kicsi az esélyünk a parlamentbe jutásra, ezzel nem is áltatunk senkit. Jelenleg a tájékoztatás a cél és a 2018-as választásra készülünk.

– Az önkénteskedés során nagyon sok rokonlélekre találtunk a kortársaink között is – válaszolja a kajakos ifjú arra a kérdésre hogyan fogadják az ismerősök a politikai tevékenységét, amelyet olyannyira komolyan vesz, hogy a jelenlegi közgazdasági tanulmányait szeretné mester szakon folytatni. – Szeretnék ténylegesen úgy hozzászólni a dolgokhoz, hogy tanultam róla és van rálátásom – mondta.

Esély a rossznak

Septei Fruzsina biztosan a szavazóurnákhoz járul. – Sokat gondolkodtam ezen, végül arra jutottam, hogy ha nem szavazok eggyel több esélyt adok annak, hogy rosszabb jövő várjon rám – érvelt. A gyógyszeripari technikusnak tanuló diák a gazdasági helyzetre alapozza döntését, a számára biztonságos jövőkép munkalehetőséggel, jó jövedelemmel és viszonylag alacsony árakkal elképzelhető ott, ahol él. – A pártrendezvények nem érdekelnek, de az arra járó ismerőseimtől informálódom. Apukámat okos, bölcs embernek tartom, jobban átlátja az országban zajló folyamatokat, mint én és adok a véleményére. A család egyöntetűen egy szervezet mellett áll, de nem csak emiatt döntöttem mellettük. A párt céljai egyeznek az enyémekkel – zárta.

Hidegen hagy

Sándor Lórántot hidegen hagyja, hogy idén már részt vehet az országgyűlési választásokon. Még nem hozott döntést arról, hogy elmegy-e szavazni, ha mégis akkor nem a képviselők személye alapján dönt, hanem a pártprogramok nyomán. Mint mondta úgy érzi nem kap elég információt arról, mit tennének a pártok kormányra kerülésük esetén, igaz nem is érdeklődik ezután. – A baráti körömben nem téma a politika, pedig feltehetően az ő véleményük hatással lenne rám – vallja. A vegyészdiák szeretne továbbtanulni ezért az oktatásügy és a munkahelyek alakulása fontos számára a jövőben.

HBN-HABE

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában