Helyi közélet

2013.11.27. 15:55

Rangos kitüntetés a Vegyipari tanárának

Budapest, Debrecen – Mások mellett dr. Cs. Nagy Gábor, a Debreceni Vegyipari Szakközépiskola címzetes igazgatója is átvehette a Rátz Tanár Úr Életműdíjat szerdán az Akadémián.

Budapest, Debrecen – Mások mellett dr. Cs. Nagy Gábor, a Debreceni Vegyipari Szakközépiskola címzetes igazgatója is átvehette a Rátz Tanár Úr Életműdíjat szerdán az Akadémián.

Három cég, az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gyógyszergyár képviselői 2000. december 1-jén közös alapítványt hoztak létre a Magyar Természettudományos Oktatásért. Az alapítvány kuratóriuma évente ítéli oda a Rátz Tanár Úr Életműdíjat. A díj névadója, Rátz László matematikatanár a Budapesti Evangélikus Gimnázium legendás tanára volt, tanítványa volt többek között Wigner Jenő fizikus és Neumann János matematikus.

 

A díjazottak azok a középiskolai és általános iskolai tanárok lehetnek, akik az alapítók tevékenységi köréhez szorosan kapcsolódó matematika-, fizika-, kémia- és biológiaoktatás területén kimagasló szerepet töltenek be a tantárgyak népszerűsítésében és a tehetséggondozásban. Évente 2 matematika-, 2 fizika-, 2 kémia- és 2 biológiatanár lehet díjazott.

A három nagyvállalat kezdeményezésének célja, hogy tisztelettel adózzon azon pedagógusok előtt, akik kiemelkedő eredménnyel képezik a jövő tehetségeit. 2013. november 27-én a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében vehette át a díjat dr. Cs. Nagy Gábor, a Debreceni Vegyipari Szakközépiskola címzetes igazgatója.

HBN

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában