2013.09.26. 15:03
Meddig lesz torzó a Latinovits Színház?
Debrecen - Immáron öt éve áll félkészen, befejezetlenül a Csapó utcai bevásárlóközpont mellett a Latinovits Színház épülete, miközben a város a teljes, 3,2 milliárd forint + áfa vételárat kifizette érte - emlékeztetett a ház előtt Pallás György, az MSZP városi választmányának elnöke.

Mint az ellenzéki politikus elmondta: az eredeti 2008 március végi átadási határidőt csak azért tolta ki egy évvel a polgármester előterjesztésére a városi közgyűlés, mert a belső berendezésre még hiányzott kétmilliárd forint. S ez hiányzik most is, miközben a város adósságállományának túlnyomó hányadát az állami költségvetés átvállalta.
Pallás György szerint, az álom végképp szertefoszlani látszik, mióta köztudottá vált, hogy a budaörsi képviselő-testület a helyi színházat Budaörsi Latinovits Színház névre keresztelte.
A kiállítási képeken is reklámozott, nagyratörő, de belül üres épületben állítólag megjelentek a rágcsálók. Az ingatlan őrzése, az energia, a víz, a tűzoltó berendezések készenléti költsége havonta félmillió forintjába kerül a város adófizetőinek - fogalmazott az MSZP-s városatya.
HBN-OCs