2013.09.20. 13:55
Az anyja sem védte az apjától
Debrecen - A kislányt a szülei a 4-es mellé szánták, de előtte „felvilágosították”.
Debrecen - A kislányt a szülei a 4-es mellé szánták, de előtte „felvilágosították”.
Nem jogerősen 11 év fegyházzal sújtotta a Debreceni Törvényszék pénteken azt a debreceni férfit, aki 2011 tavaszától kezdve egy éven át többször megerőszakolta saját 11 éves lányát. Felesége, aki nem csak, hogy tudott erről, hanem olykor még közre is működött a gyerekkel szembeni szexuális bűncselekményekben, 6 év fegyházat kapott. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész mindkét vádlott esetben súlyosbításért, míg B. Zsigmond Sándor (38) és védője enyhítésért fellebezett. Az asszony és védője tudomásul vették a bíróság határozatát.
A gyerek az apjától való félelmében kezdetben alávetette magát szülei akaratának, de azután az iskolában előadta a sérelmeit. A férfit és a nőt rövid időn belül őrizetbe vették, s azóta is előzetes letartóztatásban vannak.
Részletek a szombati Naplóban!
HBN