Helyi közélet

2013.08.28. 12:34

Szomszédja bántalmazta - Rendőrségi hírek Hajdú-Biharból

Hajdú-Bihar - A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 2 személyt fogtak el, a 2 főt bűncselekmény elkövetésén érték tetten.

Hajdú-Bihar - A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 2 személyt fogtak el, a 2 főt bűncselekmény elkövetésén érték tetten.

Az egyenruhások 11 főt állítottak elő, ebből 4 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Megyénk közútjain 2 könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság egyenruhásai 2013. augusztus 27-én délután a 4. számú főút közelében egy bocskaikerti nőt fogtak el és vettek szabálysértési őrizetbe tiltott prostitúció miatt.

A Hajdúböszörményi és a Hajdúnánási Rendőrkapitányságon egy-egy férfi ellen indult eljárás, mert mindketten az utcáról kerékpárt tulajdonítottak el 2013. augusztus 27-én. A hajdúböszörményi tolvajt a helyszíntől távolabb kerékpározás közben fogták el a rendőrök, míg a másik férfit Tiszagyulaházán egy üres telken érték tetten, miközben a lopott bicikliből a kerekeket szerelte ki. A két férfit tulajdon elleni szabálysértés – lopás – miatt őrizetbe vették és 72 órán belül bíróság elé állítják őket.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányságon tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt eljárás indult két bagaméri lakos ellen. A házaspár 2013. augusztus 27-én Álmosd egyik tanyájáról dinnyét lopott, majd távozásukat követően – a mezőőr jelzésére – a rendőrök elfogták és előállították őket. A tolvajokat a tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt őrizetbe vették és három napon belül bíróság elé állítják.

Előállították a rendőrök azt a gépkocsivezetőt, akit 2013. augusztus 27-én délután Debrecenben, a Nagyerdei körúton igazoltattak a Készenléti Rendőrség járőrei. Az igazoltatásnál kiderült a sofőrről, hogy a bíróság a járművezetéstől korábban eltiltotta. Mivel az eltiltás tartama még nem telt el, ezért az egyenruhások előállították a 47 éves debreceni nőt a kapitányságra, ahol meghallgatása megtörtént. Ellene járművezetés az eltiltás tartama alatt szabálysértés elkövetése miatt folytat eljárást a Debreceni Rendőrkapitányság és kezdeményezi gyorsított eljárásban, bíróság elé állítását.

A Debreceni Rendőrkapitányságon egy nő telefonon tett bejelentést 2013. augusztus 27-én, mert egyik szomszédjával összeveszett. A két személy között azért alakult ki vita, mert a bejelentő a férfi tulajdonának vélt területen kerékpárját tolva áthaladt. A 44 éves debreceni férfi ezt nem hagyta szó nélkül és összevitatkozott a nővel, majd tettleg bántalmazta. A helyszínre érkező járőrök a férfit elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. H.Ferenc ellen a Debreceni Rendőrkapitányság garázdaság vétség és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja le az eljárást.

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

Ezek is érdekelhetik