Helyi közélet

2013.08.27. 10:25

Bíróság előtt a garázda és a két tolvaj

Debrecen - Több ügyben is bíróság elé állítási javaslattal fejezte be a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság.

Debrecen - Több ügyben is bíróság elé állítási javaslattal fejezte be a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság.

A nyomozás adatai szerint a Debreceni Rendőrkapitányságra 2013. július 26-án éjfélkor érkezett bejelentés, mert az egyik Görgey utcai társasházban egy feldühödött férfi a feleségével szeretett volna beszélni, aki egy ismerőse lakásában tartózkodott és nem akart ajtót nyitni. A férj a lépcsőházban kiabált, több alkalommal belerúgott az ajtóba és megpróbált bejutni a lakásba. A kiérkező járőrök elfogták V. Lászlót és a kapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

A rendőrkapitányság vizsgálati osztálya a 42 éves debreceni férfival szemben garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elrendelt nyomozást befejezte és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Debreceni Járási Ügyészségnek.

Debreceni nagyáruház biztonsági szolgálata tett telefonon bejelentést a Debreceni Rendőrkapitányság ügyeletére, mert 2013. július 28-án egy nő az üzlet műszaki osztályáról egy hajszárítót és egy hajvasalót lopott el úgy, hogy a tárgyak csomagolását az egyik próbafülkében eltávolította, azokat a táskájába rejtette, majd fizetés nélkül akart távozni. A biztonsági őrök a nőt pénztártól való távozása után megállították és visszatartották a rendőrök kiérkezéséig. A helyszínre érkező járőrök elfogták a tolvajt, akit előállítottak a kapitányságra. A 38 éves külföldi nő gyanúsítotti kihallgatásán a nyomozóknak beismerő vallomást tett.

Vele szemben a Debreceni Rendőrkapitányság szabálysértési értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte és a nyomozás iratait – bíróság elé állítási javaslattal – megküldte a Debreceni Járási Ügyészségnek.

Egy debreceni drogériában 2013. július 31-én illatszereket lopott el egy 31 éves piliscsabai nő, azonban az üzletből már nem sikerült távoznia, mert a biztonsági őrök megállították és értesítették a rendőrséget.

A Készenléti Rendőrség járőrei a helyszínre érve a nőt elfogták és előállították a kapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya Sz. Klaudia ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás nyomozati szakaszát befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal küldte meg az illetékes járási ügyészségnek.

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

Ezek is érdekelhetik