2013.08.14. 11:57
A cseh sört ünneplik
Debrecen - Aki látta a Sörgyári Capricco című filmet tudja, hogy miért érdemes ellátogatni a Cseh Sörünnepre.
Debrecen - Aki látta a Sörgyári Capricco című filmet tudja, hogy miért érdemes ellátogatni a Cseh Sörünnepre.
Kisipari módszerekkel készülő cseh söröket lehet kóstolni a Virágkarnevál egyik kísérő rendezvényén, a II. Cseh Sörünnepen, a Békás-tó partján a hosszú hétvégén. (Kisebb mennyiségben magyar kézműves söröket is kínálnak majd.)
A rendezvény főszervezője, Martin Imre vendéglős elmondta: sokáig úgy nézett ki, hogy a Békás-tó környékének átépítése miatt a Borkarnevál mintájára ők is az Egyetem téren kapnak helyet. A beruházás azonban kicsit később kezdődik, ezért újra a tavalyi helyszínen állíthatják fel sátraikat, faházaikat.
A péntek délutántól, szerda hajnalig tartó mulatozás keretében a több tucatnyi klasszikus sör mellett, a manapság egyre divatosabb, alacsony alkoholtartalmú gyümölcsből főzött és gyümölcsös ízesítésű habzó nedűket is lehet ízlelni.
Az ínyenceknek a vörös sört és a cseh nemzeti italnak számító Becherovka megkóstolását ajánlják. A Cseh Sörünnep nemcsak az italokról, hanem az ételekről is szól, a magyar konyhához sokban hasonlító, mégis más gasztronómiai remekekből is bő választékot találhat az aki megéhezik.
Mindehhez cseh sörházi népzenét is kínálnak.
HBN-OCs