2013.07.10. 09:56
Több virágkocsi a Virágkarneválon
Debrecen - A turizmussal foglalkozók biztosan örülnének egy téli Jégvirágkarneválnak.
Debrecen - A turizmussal foglalkozók biztosan örülnének egy téli Jégvirágkarneválnak.
A tavalyinál látványosabbnak ígérkezik az idei Virágkarnevál, ugyanis 13 kocsi helyett, legalább 14-re számíthatunk. Két nemzetközi együttműködésben készülő, (japán-magyar és kazah-magyar) kocsi is lesz - jelentette ki a Napló vendége, az eseményt koordináló Főnix Rendezvényszervező ügyvezetője. Mint Bódor Edit elmondta: várhatóan 10 külföldi és 12 hazai csoport mutatkozik be.
A még alakulófélben lévő zsűri tagjai között szerepel például Meloccó Miklós szobrászművész, Nagy László válogatott kézilabdázó, valamint Koizumi Hirosi japán rendező. Újdonság, hogy a zsűri csak szakvéleményt nyilvánít, a győztes virágkocsit és csoportot a közönségszavazatok alapján hirdetik ki.
Bódor Edit szerint télen, talán az adventi programok részeként is lehetne egy hasonló, nagy tömegeket a városba csábító havas felvonulást tartani, mondjuk Jégvirágkarnevál címmel. Ennek a turizmusban érdekeltek biztosan örülnének.
HBN
[poll id="412"]