2013.07.03. 12:45
A zsebekben marad az a "10 százalék"
Hajdú-Bihar - Ami öröm a fogyasztónak, gond a szolgáltatónak: júliustól 10 százalékkal mérséklődtek a víz- és a hulladékszállítási díjak, a lakossági rezsicsökkentés részeként.
Hajdú-Bihar - Ami öröm a fogyasztónak, gond a szolgáltatónak: júliustól 10 százalékkal mérséklődtek a víz- és a hulladékszállítási díjak, a lakossági rezsicsökkentés részeként.
– A közműadó, és az energiafelügyeleti hatósági díj 200, illetve 70 millió forintos többlet költséget jelent 2013-ra a Debreceni Vízmű Zrt-nek. Ezeket figyelembe véve üzleti tervünkben még így is 160 millió forintos nyereséggel számoltunk.
A most, félévtől bevezetett 10 százalékos rezsicsökkentés azonban 230 milliós bevételkiesést jelent, vagyis további intézkedések nélkül 70 milliós veszteséggel kalkulálhatnánk – mondta Ányos József, a Debreceni Vízmű Zrt. vezérigazgatója.
Nagy Miklós, a megyénkben 64 településén szolgáltató, kb. 55 ezer lakossági fogyasztói helyet ellátó Hajdú-Bihari Önkormányzatok Vízmű Zrt. vezérigazgatója úgy véli, a hátralévő hat hónapban talán kigazdálkodhatják a várhatóan 100 millió forintos fél éves bevételkiesést. Nem volt azonban túl bizakodó; a lakosság fizetési hajlandósága egyre romlik.
A 40 településen szolgáltató, kimondottan a hulladékkezelési feladatok elvégzésére alakult Bihari Hulladékgazdálkodási Kft. ügyvezető igazgatója, Simon Péter nem sok reményt lát arra, hogy a cég valahol „behozza” a bevételkiesést.
Az AKSD Városgazdálkodási Kft. képviselője beruházások elmaradásáról és elbocsátásokról beszélt, de a cég esetében a kötelező közszolgáltatásból származó bevétel a teljesnek csak mintegy 35 százalékát teszi ki.
HBN