2013.04.19. 15:09
Másodszor rendezik meg a "Józanság napját" Debrecenben
Debrecen – Már második alkalommal rendezi meg a „józanság napját” a Forrás Lelki Segítők Egyesülete a Debreceni Kábítószer Egyeztető Fórum segítségével.
Debrecen – Már második alkalommal rendezi meg a „józanság napját” a Forrás Lelki Segítők Egyesülete a Debreceni Kábítószer Egyeztető Fórum segítségével.A programokra ezúttal két napon várják a szabadulni vágyókat, április 26-án, pénteken és 27-én, szombaton. A szenvedélybetegségektől érintettek valamint a családtagok és érdeklődők bepillanthatnak az öngyógyító csoportok életébe, munkájába: NA (Névtelen Anyagosok), Kék Kereszt Egyesület (iszákosmentő misszió), AA (Anonim Alkoholisták), Al-Anon (szenvedélybetegek családtagjai), GA (szerencsejátékos betegek), s bemutatkozik a Fordulópont Szenvedélybetegek Rehabilitációs Intézménye is.
A programok 26-án 13 és 16 óra között a Simonffy utca 21. szám alatti ifjúsági házban zajlanak, 27-én 10-től 14 óráig a Széchenyi-kerti református templomban. Itt a program zárásaként megemlékeznek a szenvedélybetegségek áldozatairól, s ima hangzik az élőkért, a szabadultakért és gyógyultakért.
HBN