2013.04.15. 16:34
A nyugdíjasok fogékonyabbak a költészetre mint a fiatalok
Debrecen - Idén kizárólag magyar költők verseit adták elő a debreceni nyugdíjasok.
Debrecen - Idén kizárólag magyar költők verseit adták elő a debreceni nyugdíjasok.Szinte egy gombostűt sem lehetett leejteni a Debreceni Nyugdíjas Klub hétfői, költészet napi rendezvényén. A 250 érdeklődő teljesen megtöltötte a Belvárosi Közösségi Ház Pódiumtermét, ahol csaknem tucatnyi nyugdíjas két órán keresztül szavalta kedvenc költője verseit. Néhányan meg is zenésítették a produkciót.
Az érettség hozza
A főszervező Nagy Barna elmondta, hogy nem volt nehéz a közönséget toborozni, mivel tapasztalatai szerint az idősebbek körében sokkal népszerűbb az irodalom, a líra, mint a fiatalok között. Emögött valószínűleg az idővel kialakuló érettség, az érzelmek, a művészetek iránti nyitottság húzódik meg - fogalmazott az egyesület elnöke. Mint kifejtette, most olyan sokan szerettek volna a színpadon verset mondani, hogy ezen a rendezvényen már nem tudtak mindenkinek lehetőséget biztosítani. Ők a klub soron következő, hét eleji, szokásos kulturális rendezvényein léphetnek majd fel.
A szavalók ezúttal klasszikus és kortárs műveket egyaránt választottak, de József Attila, április 11-ei születésnapjára tekintettel többen az ő művei mellett döntöttek. Érdekesség, hogy idén mindenki magyar költő versét adta elő.
HBN - OCS