2013.03.22. 17:51
Figaro ezúttal Debrecenben segíti a szerelmeseket
Debrecen – Gioacchino Rossini A sevillai borbély című operájának bemutató előadását tartja pénteken este a Csokonai Színház társulata, Szinetár Miklós rendezésében.
Debrecen – Gioacchino Rossini A sevillai borbély című operájának bemutató előadását tartja pénteken este a Csokonai Színház társulata, Szinetár Miklós rendezésében.Almaviva gróf álnév alatt vallja meg szerelmét Rosinának. A gyámapa, Bartolo doktor akadályozza a szerelmesek találkozását, ezért Almaviva hol részegként, hol a beteg énekmester helyetteseként jut be a házba. Figaro segíti a szerelmeseket egészen a házasságig – ismerteti honlapján a Csokonai Színház.
– Klasszikus szerelmi történet ez, de több is: a zeneirodalomnak az a műve, amely leginkább a pénzről szól. Az igazi főszereplő a pénz – idézi Szinetár Miklós rendező szavait a teátrum honlapja. – Az opera tele van cselszövéssel, intrikával, szerelemmel és vágyakozással, de valójában a pénz körül forog minden: kit mennyiért lehet megvesztegetni, kinek mennyi a pénze és a hatalma – fogalmaz a mester.
Szinetár Miklós szerint – aki A sevillai borbélyt nem először állítja színre –, a mű nagyon aktuális, mert mi másról szól ma (is) minden, ha nem a pénzről.
A sevillai borbély – mivel ismert, úgynevezett slágeropera – kettős feladat elő állítja a rendezőt: a néző olyan klasszikus előadást szeretne kapni, amelyben eléneklik és elmesélik a történetet, másfelől mindig szükség van valami újra. A debreceni Sevillai is ilyen lesz – ígéri Szinetár Miklós. Nem lesz benne semmiféle erőltetett modern „izé", de nem operamúzeumi előadást készítünk, hanem érdekes, játékos, vicces darabot a pénzről, és mindarról a felfordulásról, amit a pénz okoz – olvasható az előzetesben.
HBN | Fotó: Derencsényi István
Színlap
Gioacchino Rossini: Sevillai borbély
Opera két felvonásban
Vezényel: Somogyi-Tóth Dániel, Jean-Pierre Faber
Rosina: CECÍLIA LLOYD, SÁFÁR ORSOLYA
Bartolo doktor, Rosina gyámja: TÓTH JÁNOS, WAGNER LAJOS
Almaviva gróf: SZEREKOVÁN JÁNOS, MEGYESI ZOLTÁN
Figaro, borbély: HAJA ZSOLT, BOGNÁR SZABOLCS
Basilio, zenemester: JEKL LÁSZLÓ, RÁCZ ISTVÁN
Berta, Basilio házvezetőnője: BÓDI MARIANNA, PROHÁSZKA ILDIKÓ
Fiorello, Almaviva szolgája: BÖJTE SÁNDOR
Őrtiszt: UDVARHELYI PÉTER
Közreműködik a Kodály Filharmonikusok és a Csokonai Színház Énekkara és a Szent Efrém Görögkatolikus Iskola diákjai | | Karigazgató: Gyülvészi Péter | Vezénylő korrepetitor: Szentai Cecília | Korrepetitorok: Kunsági István, Nagy Máté | Ügyelő: Szabó Krisztián | Súgó: Dihen Viktória | Díszlet: Horgas Péter | Jelmez: Velich Rita | Rendezőasszisztens: Bakai Barbara
Rendező: Szinetár Miklós
Premier: 2013. március 22.
További információk: www.csokonaiszinhaz.hu