2013.03.20. 14:47
Ákos lesz a fő attrakció az idei Campuson
Debrecen - A 2084 című korong dalai és az ehhez illő áthangszerelt régi slágerek lesznek hallhatóak.
Debrecen - A 2084 című korong dalai és az ehhez illő áthangszerelt régi slágerek lesznek hallhatóak.A keleti régió egyik legnagyobb szabadtéri eseményét, a Campus Fesztivál idén július 17-21. között rendezik meg. Már javában zajlanak az előkészületek, és a részletes program is hamarosan összeáll.
Az idei Campus egyik fő fellépője Ákos, aki július 20-án este debütál a cívisvárosban 2084 című albumának turnéműsorával.
- Nyugodtan mondhatom, hogy én Debrecenbe hazajárok, hiszen, ahol csak lehetett – az Aranybikán át, az Oláh Gábor Sportcsarnokig – játszottunk már. A vidéki városok közül ez az az hely, ahol 25 évvel ezelőtt a Bonanza Banzai-al az első nagy sikerünket elértük. Legutóbb 2009-ben léptünk fel Debrecenben, s nagyon várom ismét a találkozást – fogalmazott Ákos, a szerdán tartott sajtótájékoztatón.
Az énekes továbbá elmondta: a koncert a 2084 című album dalaira épül, de a közönség a régebbi slágerek „szintetizátor-rockos”-ra áthangszerelt változatát is hallhatja majd. Az együttes a látványra is nagy hangsúlyt fektet, így természetesen lesz robotlámpa, pirotechnika és kivetítő is, ahol a dalokhoz illő képi illusztrációk jelennek majd meg.
Új helyszín, új programok
A Nagyerdei Stadion építése miatt a fesztivál - továbbra is a debreceni Nagyerdőben maradva - ideiglenesen helyszínt vált; idén az Oláh Gábor utcai Sportcentrum és a Vidámpark területén rendezik meg.
– Az északi, vagyis a Vidámpark területe a nappali programok helyszínéül válik, ahol a játékok nem csak díszletek lesznek, hanem üzemelni is fognak. A Sportcentrum válik az éjszakai epicentrummá, ahol a nagyszínpad, illetve a nagyobb rendezvénysátrak lesznek megtalálhatóak – fogalmazott Páll László műszaki igazgató.
HBN