Helyi közélet

2012.09.13. 12:10

Idén nem lesznek torzsás napok?

Hajdúhadház - A civilek helyett az önkormányzat rendez – Hadházi káposztás napokat.

Hajdúhadház - A civilek helyett az önkormányzat rendez – Hadházi káposztás napokat.A torzsás napokat hét éve sikeresen rendező civil szervezet alól „kiesett” a szervezés helyszíne, de erről hivatalosan máig sem értesítették az egyesület vezetőjét, Nánási Zsuzsannát. – A minimális feltételek megléte nélkül nem lehet bevállalni egy igen színvonalas, legutóbb 7 ezer érdeklődőt vonzó rendezvényt – indokolta az egyesületi elnök a torzsás napok elmaradását.

Az előzményekhez tartozik, hogy nyár közepén új épületbe költözött a helyi családsegítő szolgálat, amelynek dolgozói 2001-ben alapították a Fiatalok Képzését Szervező, Polgári Nevelését Támogató (Fiksz Pont) Egyesületet. A Fiksz Pont elnöke Nánási Zsuzsanna, aki annak idején a családsegítőnek is vezetője volt, július óta azonban nyugdíjas.

– Nem értesítettek arról, hogy az egyesület nem költözhet az intézménnyel. Csáfordi Dénes polgármester szóban ugyan jelezte, hogy szeretné, ha ismét rendeznénk torzsás napokat, de feltételnek ez kevés. Tény, hogy a pályázatunk nem kapott támogatást a Nemzeti Kulturális Alaptól, de civil összefogással mindig is sikerült támogatókat szerezni. Ám egyetlen fénymásoló és mobiltelefon kevés ahhoz, hogy a munkában résztvevő sok ember összehangoltan tudjon dolgozni – fogalmazott. Mint kérdéseinkre elmondta, az egyesület sok év alatt berendezte az irodát, melynek infrastruktúráját (számítógépek, internet, fénymásoló, hozzá fénymásolópapír, nyomtatófestékek, irodaszerek) öt évig rendszeresen használta a családsegítő. Most új helyet kell keresniük, és előteremteni a működtetéséhez szükséges pénzt. De legfőképpen az az operatív csapat hiányzik amunkához, amely a vállán vitte a szervezést.

Munkaidő után, az esti órák nem elegendőek és nem optimálisak, ugyanis ez nem szabadidős sport, hanem közösségfejlesztés. A szervező csapat több száz civil ember munkáját irányította – hangsúlyozta Nánási Zsuzsanna, a torzsás napok ötletgazdája és névadója.

A változás okait firtató kérdéseinkre Csáfordi Dénes polgármester közölte, hogy nem lát olyan problémát, ami az egyesület működését akadályozná. Munkaidőn túl dolgozhatnak tovább ugyanott, ahol eddig. Szerinte nem is lenne törvényes, ha az uniós forrásból megvalósult beruházás egy részét átadnánk egy civil szervezetnek. Sajnálja, hogy így alakult az ügy, annak ellenére, hogy az önkormányzat 1 milliós támogatást ígért. Azonban tudomásul vették a Fiksz Pont Egyesület elnöke döntését, amely szerint nem tudják vállalni a szervezést.

Mint mondta, ezt követően felmérték, van-e komoly helyi igény a torzsás napokra, s miután minden megkérdezett pozitív választ adott, az önkormányzat magára vállalta a szervezést. Csáfordi Dénes szó szerint így fogalmazott: Meglátásom szerint ez a rendezvény egy nagyon komoly, helyi társadalmi összefogás eredményeként tudott eddig is működni. Ezt nem egy egyesület, hanem a lelkes hadházi emberek, az általuk létrehozott civil szervezetek és az önkormányzati intézmények dolgozói szervezték. Nem lehet kisajátítani, ez a városé, a hadháziaké”. Ezzel egyebek mellett arra utalt, hogy a Fiksz Pont Egyesület a Torzsás napok elnevezést a szabadalmi hivatalban levédette, s nem is kívánja átadni. „Nem számít a név, nem számít az ötletgazda, a fő szervező személye, csak a közös cél érdekében szerveződő társadalmi összefogás” – nyilatkozta.

HBN-SZK

 

Munkaidőben

Nánási Zsuzsa minderre így válaszolt: A város szinte összes intézményében működik egyesület, melyek tagjai az intézmények érdekében végzett tevékenységüket természetesen a munkahelyükön és munkaidőben is végzik, s várhatóan így lesz ez a Hadházi káposztás napok szevezésekor is.

Csak a Fiksz Pont Egyesület nem kapott erre lehetőséget, a változásról pedig olyan későn értesültünk, hogy már csak nemet mondattam.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában