2012.08.15. 16:11
Tíz járás, plusz kilenc kormányablak Hajdú-Biharban
Budapest, Debrecen - A járási székhelyek mellett még kilenc nagyvárosban lesz kormányablak
Budapest, Debrecen - A járási székhelyek mellett még kilenc nagyvárosban lesz kormányablakGyors és könnyű hozzáférés az államigazgatási szolgáltatásokhoz, a jelenlegi ügyintézési helyszínek lehetőség szerint maradjanak meg – ez volt a járások és a járási székhelyek kialakításának alapelve. (A járások székhelyeiről és illetékességi területeikről szóló kormányrendelet a hét elején jelent meg a Magyar Közlönyben.)
Teljesül is e cél, amennyiben a megye tíz településén januártól működő járási hivatalokban számos olyan ügyet el lehet majd intézni, amely miatt eddig a megyeszékhelyre kellett utazni. Ellenben lesznek olyan (például gyermekvédelmi, gyámügyi és szociális) ügyek, melyeket korábban az önkormányzatoknál intéztek, most azonban utazni kell majd miatta - de nem feltétlen a járási székhely kormányablakához! Januártól ugyanis minden olyan településen lesz kormányablak, ahol jelenleg okmányiroda működik. (listánk a lap 3.oldalán olvasható.)
A feladatokkal együtt a polgármesteri hivataloktól átveendő köztisztviselők számának meghatározása érdekében a minisztérium felmérést végez valamennyi települési önkormányzatnál. Valószínűsíthető, hogy a feladatátszervezés miatt lesznek elbocsátások.
MTI,HBN
Járások és kormányablakok
Székhely: Balmazújváros
Székhely: Berettyóújfalu
Székhely: Derecske
Székhely: Hajdúböszörmény
Székhely: Hajdúhadház
Székhely: Hajdúnánás
Székhely: Hajdúszoboszló
Székhely: Nyíradony
Székhely: Püspökladány
Kormányablakok a járási székhelyeken kívül: