Helyi közélet

2012.08.12. 15:07

Olvasói levél: A parkban parkolnak

Debrecenben a Bethlen utcai Mediterrán köz végén lakunk, ott, ahol egy kis zöld terület színesíti a térkövek pusztaságát. Mi gondozzuk a növényeket, nyírjuk a füvet.

Debrecenben a Bethlen utcai Mediterrán köz végén lakunk, ott, ahol egy kis zöld terület színesíti a térkövek pusztaságát. Mi gondozzuk a növényeket, nyírjuk a füvet.A Csokonai utca vége és a Garay utca eleje ingyenes parkoló, ami a belvárosban hatalmas kincs. Ám ennek mi csakis a kárát látjuk. Azon már túl vagyunk, hogy mi nem tudunk leparkolni a saját társasházunk előtt, mert mindenki itt áll meg a környékről (tényleg, még azok is, akik a belváros egy másik részébe igyekeznek), de most már azon a kis zöld felületen is parkolnak autóval, amit igyekszünk megóvni.

A város lerakott néhány oszlopot a terület elzárásához, de ezt körülbelül ötször szedték már ki, hogy be tudjanak jönni a gépjárművel. Eddig még „csak” átjártak a füvön, hatalmas sarat, vizet okozva, melyet rá is hordanak rendszeresen a térkőre, most már le is parkolnak, befúrva magukat a bokrok közé.

Igencsak felháborító volt az erkélyről lenézve azt látni, hogy két autó is bent áll a kertünkben.

Ideje lenne valamilyen végleges megoldást találni. Akár egy térkövezett utat kiépíteni ezen a kis szakaszon, hogy ne sárral teli árkokat vájjanak ki az autók, akár újabb, kissé stabilabb oszlopokat kihelyezni - habár ez a megoldás azért nem a legjobb, mert a Mediterrán köz lakói nem tudnak autóval a saját házaikhoz férni, márpedig ez költözésénél, bútorszállításnál igencsak nagy akadály nekik.

Név, cím a szerkesztőségben

 

Felülvizsgálják a jelenlegi rendet

A nyugati tehermentesítő kiskörút építéséhez kapcsolódóan a szóban forgó utcák esetében is felül fogjuk vizsgálni a jelenlegi forgalmi rendet. Ennek kapcsán az egységes zónarendszer kialakítása érdekében, a DKV Debreceni Közlekedési Zrt.-vel együttműködve meg fogjuk vizsgálni a jelzett útszakaszok fizető parkolási zónába történő bevonását. A zöldterületi rész védelme érdekében közúti jelzőtáblát és oszlopot helyeztetünk ki.

Dr. Gábor Zsombor,

osztályvezető

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában