Helyi közélet

2008.10.23. 20:42

Büszkeséggel, fájdalommal emlékeztek

<p>Hajdúböszörmény – „Megmutattuk ezen a napon, hogy szembe mer szállni egy világbirodalommal kicsiny népünk.” Ezekkel a szavakkal méltatta a hazafiak bátorságát Kiss Attila polgármester.</p>

Emellett az egykori hajdúböszörményi diákot, későbbi államminisztert, Nagy Imre mártírtársát, Losonczy Gézát is említette a róla elnevezett emlékparkban tartott, megyei közgyűléssel közösen szervezett csütörtöki ’56-os ünnepségen Hajdúböszörményben. Rácz Róbert, a megyei közgyűlés elnöke az esemény 52. évfordulóján a legtisztább forradalmunknak nevezte az 1956-os történéseket, s kiemelte, emberi bizalom és támogatás nélkül egyetlen rendszer sem maradhat fenn. Mint mondta, elődeink valódi szabadságot, nemzeti önrendelkezést, demokráciát akartak, s néhány óra alatt megbukott a diktatúra. Az emberek bizonyították, hogy forradalmuk szilárdabb, mint a diktatúra, helyette rendet, civilizációt építettek nemes eszmékből.
Az eseményen Vranyecz Artúr, a Csokonai Színház művésze szavalt, a helyi Eötvös József Általános Iskola és Művészetoktatási Intézmény tanulói műsorral közreműködtek, majd a pártok, s szervezetek elhelyezték az emlékezés virágait az emlékműnél. Az 1956-os Kárpát-medencei Emlékbizottság nevében Székelyhidi Ágoston író, a forradalom egyik fontos alakja koszorúzott.
– B. B. –

Ezek is érdekelhetik