Helyi közélet

2008.03.11. 10:46

Debrecen: Nem lehet két hétig várni a hulladékkal

<p>Debrecen - A chipes, mérlegelést is lehetővé tevő hulladékszállítási rendszer lehetőségét többször is megvizsgáltuk. A rendszer kiépítése műszakilag valóban megoldható lenne, viszont megnövelné a szemétszállítási díjakat.</p>

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 39/2002. (XII. 23.) Kr. rendelete értelmében az ingatlantulajdonos köteles az ingatlanán keletkező hulladékot a rendeletben meghatározott módon gyűjteni, valamint köteles a Közszolgáltató (A.K.S.D. Kft.) által nyújtott közszolgáltatást igénybe venni; továbbá a közszolgáltatás körében az ingatlantulajdonos és a Közszolgáltató közötti jogviszonyt, a települési szilárd hulladékra vonatkozó közszolgáltatást az a tény hozza léte, hogy a közszolgáltató az ingatlantulajdonos számára a közszolgáltatást felajánlja, illetve a közszolgáltatás teljesítésére rendelkezésre áll.

A Hajdú-Bihar megyei Közigazgatási Hivatal vezetője által kiadott állásfoglalás értelmében „a hulladékszállítás olyan kötelezően igénybe veendő közszolgáltatás, amiért a fogyasztó köteles díjat fizetni, melyben azonban a szolgáltatás speciális jellegére tekintettel benne rejlik bizonyos fokú aránytalanság.”

Erre tekintettel az arányosság követelményének érvényesítésével kapcsolatosan az Önkormányzat és a szolgáltató (A.K.S.D. Kft.) több alternatívát biztosít arra, hogy a háztartásban keletkezett hulladékot a 2000. évi XLIII. Hulladékgazdálkodási törvényben előírt módon kezelje és ártalmatlanítsa. Ezek közé sorolható a „közös használat” DMJV Önkormányzat Közgyűlésének 32/2003. (XII. 15. ) Kr. rendelete értelmében lehetőség van egy edényzet közös használatára.

„Legfeljebb két személy által lakott két önálló 50 méteres körzetben elhelyezkedő lakóingatlan esetében a háztartási hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás közösen is igénybe vehető. Ilyenkor az érintetteknek írásban nyilatkozniuk arról, hogy a gyűjtőedényt melyik ingatlanon tárolják és adják át ürítésre, valamint arról, hogy a szolgáltatás díját milyen arányban fizetik és a közszolgáltatás díját melyik tulajdonosnak kell kiszámlázni.”
Kollégáink is és az Önkormányzat munkatársai is folyamatosan azon dolgoznak, hogy megtaláljuk – a vonatkozó rendeletek betartása mellett – azt a lehetőséget, hogy miként lehetne a fent említett aránytalanságon változtatni. Sajnos, a matricás rendszert nem lehet megoldani, mivel a 16/2002. EÜM rendelet nem ad arra lehetőséget, hogy kéthetente ürítsük a szerves hulladékot tartalmazó tárolókat!

A chipes, mérlegelést is lehetővé tevő rendszer lehetőségét többször is megvizsgáltuk. A rendszer kiépítése műszakilag valóban megoldható lenne, viszont a beruházási és üzemeltetési költség erősen negatív hatással lenne a szemétszállítási díjakra.
Szeretnénk megragadni az alkalmat és betekintést abba, hogy miből is tevődik össze a szemétszállítási díj:

1. Szállítás, gyűjtés költségei, (üzemanyag) rendelkezésre állás heti rendszerességgel

2. A szemét kezelése, ártalmatlanítása

3. Rekultiváció, utógondozás

4. Folyamatos lomtalanítás Debrecen területén (9 hónapon keresztül)

5. Fenyőfa elszállítása az ünnepek után

6. Szelektív hulladékgyűjtés igénybevétele

7. Hulladékudvar igénybevétele

8. Díjbeszedés és díjbehajtás költségei

9. Ügyfélszolgálati iroda működtetése
Kardos Marianna ügyvezető igazgató és Szinkulics István gazdasági igazgató, AKSD Kft.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában