Helyi közélet

2008.01.02. 17:38

Saját hálózat épült a városban

<p>Balmazújváros - Közel 300 millió forintból fejlesztették az elektronikus infrastruktúrát. Az egész várost lefedő szélessávú hálózatot építettek ki Balmazújvároson minisztériumi támogatással.</p>

Az egész várost lefedő szélessávú hálózatot építettek ki Balmazújvároson minisztériumi támogatással. A rendszer kialakításra még 2005-ben pályáztak sikerrel, így közel 220 millió forintot nyert a település a hálózat létrehozására, szélessávú elektronikus infratsruktúra fejlesztésére.

A megvalósult projekt azért is sajátos, mert a szélessávú hálózat működtetését önkormányzati cég, a Balmaz InterCoom Kft. végzi Hegedűs Tibor vezetésével.

A pályázati összeghez a település 29 millió forintot tett, valamint az állami önerő alapból közel 44 millió forintot kapott még Balmazújváros - tájékoztatta a NaplótTiba István, a település polgármestere.

Szeretnék bővíteni

A kivitelezési munkák 2006-ban kezdődtek, ténylegesen 2007 júliusában láttak hozzá az építéshez. A rendszer egy része már rendelkezik átadási engedéllyel, jelenleg a magánlakásokban és üzletekban zajló működésre folyik az engedélyeztetés.

A hálózatról kábeltelevíziót és internetelérést tud biztosítani a szolgátlató. A polgármester tudatta: a jövőben szeretnék a szolgáltatások sorát növelni. Ha lesz rá forrás, térfigyelő kamerákat és otthonápolási jelzőrendszert is kötnek a hálózatra.

Kálmán Péter, a kivitelező cég munkatársa elmondta: közel 85 kilométer kábelt helyeztek el a településen. A kihívásokkal teli projekt megvalósításában az érintettek összefogását példaértékűnek nevezte.

A lakosság számára kedvező feltételeket biztosító szolgáltatásra jelenleg is 200 új jelentkező vár. Azt már tudni lehet, hogy az eddigiektől olcsóbbban lehet majd igénybe venni a szolgáltatást.

Ezek is érdekelhetik