Helyi közélet

2007.11.07. 18:22

Nem indultak el a vonatok

<p>Debrecen, Budapest – Ismét elnéptelenedtek reggel a vasútállomások szerte az országban: szerdán 6 és 8 óra között újra sztrájkoltak a vasutasok, így tiltakozva a mellékvonalak felszámolása ellen.</p>

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) és a Vasutasok Szakszervezetének (VSZ) munkabeszüntetése országszerte mintegy 600 vonatot érintett. Mint Simon Dezső, a VSZ elnöke elmondta, több mint 80 százalékos volt a részvételi arány, s elenyésző azok száma, akik felvették a munkát. Ugyanakkor a MÁV sajtófőnöke, Kavalecz Imre arról számolt be, hogy a munkavállalók 50-60 százaléka sztrájkolt, s mivel a vasutasok egy része a munkabeszüntetés alatt is dolgozott, 142 vonat közlekedett 6 és 8 óra között.

Ha nem tudnak megegyezni a mellékvonalak sorsáról, újabb sztrájk következhet, egyes információk szerint november 19-én hatórás munkabeszüntetésre készülnek a szakszervezetek. Simon Dezső közölte, nem álltak el az újabb sztrájk megszervezésétől, mely akár egész napos is lehet, két héten belül. Ez attól függ, milyen eredménnyel tárgyalnak a Gazdasági és Közlekedési Minisztériummal.

-Üveges Szilvia-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában