Kék hírek

2024.04.16. 12:51

Enyhébb büntetést kapott Debrecenben a nő, aki a lebukás után azonnal megölte a férje szeretőjét

A férfi még a gyilkosság előtt elmenekült, miután a felesége fejbe vágta egy hamutállal. A nőt kedden 16 év fegyházra ítélték.

Haon.hu

Az emberölés egy Szabolcs vármegyei településen történt

Forrás: illusztráció / MW-archív

Enyhébb büntetést szabtak ki Debrecenben arra a vádlottra, aki rajtakapta a férjét annak szeretőjével, majd végzett a nővel.

Mint az a Debreceni Ítélőtábla közleményében olvasható, az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a szabolcsi településen élő vádlott férje szerelmi viszonyt folytatott a sértettel, amiről a feleség tudomást szerzett, féltékenységének többször hangot is adott. 2022 nyarán a férfi felkereste szeretőjét, közösen megittak legalább két liter bort, szexuális kapcsolatot létesítettek, majd elaludtak. A vádlott délután megjelent a szerető lakásán, ahol megütötte az ágyban fekvő sértettet, földre rántotta, a saját férjét pedig egy hamutállal vágta fejbe, mire a férfi elmenekült. A vádlott ezután is folytatta az igen súlyos alkoholos befolyásoltság alatt álló – ezáltal védekezésre képtelen - sértett bántalmazását;

olyan erővel szorította meg a nyakánál fogva, hogy a sértett a helyszínen meghalt.

– olvasható a bírósági híradásban.

Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2023 októberében a vádlottat védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt tizennyolc év fegyházbüntetésre, valamint tíz év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet ellen a védő felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett. 

A vádlott is ittas volt

A Debreceni Ítélőtábla dr. Háger Tamás vezette tanácsa a vádlott szabadságvesztés büntetését kedden 16 évre enyhítette, egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. Az ítélőtábla szerint a Nyíregyházi Törvényszék megalapozott tényállást állapított meg és törvényes következtetést vont le a vádlott bűnösségére, illetve helyesen minősítette a bűncselekményt. A védekezésre képtelen személy sérelmére való elkövetés mint minősítő tényező megállapítása ebben az esetben azt jelenti, hogy a sértett olyan súlyos fokban volt részeg, hogy nem tudott védekezni. A vádlottat pedig az ittas indulat vezette – tették hozzá. Az ítélőtábla a 18 év szabadságvesztést eltúlzottnak találta és a vádlott idősödő életkorát, valamint büntetlen előéletét enyhítő körülményként vette figyelembe, ezért enyhítette 16 évre a fegyházbüntetést. Az ítélet jogerős.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában