Megszületett a döntés

2024.04.03. 13:34

Debrecenben ítélték el az ápolónőt, aki a kórházban akarta megölni a saját anyját

Megbotránkoztató ügyben hozott jogerős ítéletet a debreceni bíróság.

Haon.hu

Az elkövető ápolóként dolgozott

Forrás:  MW-archív

Az első fokon eljárt Egri Törvényszék 2023 novemberében a vádlottat előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt 11 év, fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte – közölte a Debreceni Ítélőtábla.

Mint arról korábban beszámoltunk, saját anyját próbálta megölni a kórházban egy ápolónő. A törvényszék az ápolói foglalkozás gyakorlásától véglegesen eltiltotta a vádlottat, aki feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet ellen a vádlott és a védő felmentés érdekében jelentett be fellebbezést. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott a gyöngyösi kórház szakképzett nővére volt. 2021-ben, a vádlott édesanyja az intézmény belgyógyászati osztályára került, éppen oda, ahol a lánya nővérként dolgozott. 

A vádlott 2021 szeptemberében infúzió útján megpróbálta túladagolni a sértettnek a különböző gyógyszereket azért, hogy az asszony halálát okozza.

 A sértett a gyógyszer túladagolás következtében súlyos, életveszélyes állapotba került, életét kizárólag a kórház intenzív osztályán végzett gyors beavatkozás és az azt követő több hetes kezelés mentette meg.

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet

 – zárul a közleményük.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában