Sziréna

2024.03.28. 15:30

Féltékeny volt a debreceni férfi, ezért ölhette meg a kétgyerekes családapát

Véget ért a csornai gyilkosság ügyében indult nyomozás.

Haon.hu

A csornai emberölés helyszíne

Forrás: police.hu

Lezárta a rendőrség a 2023 tavaszán történt brutális csornai emberölés ügyében indított nyomozást. Mint azt a police.hu-n írták, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya egy debreceni lakos ellen nyomozott. Az adatok szerint

2023. április 2-án hajnalban egy csornai lakásban szóváltás alakult ki a 22 éves férfi és a lakótársa között, majd a fiatalember több alkalommal mellkason szúrta ismerősét, aki ennek következtében életét vesztette.

Ezután az elkövető elmenekült anélkül, hogy a vérző sértettnek segítséget nyújtott volna. A rendőrök röviddel az esetet követően azonosították a szökésben lévő tettest, akit 24 órán belül Miskolcon fogtak el, őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte letartóztatását.

A gyanúsítottat a nyomozók többször is kihallgatták, elismerte a bűncselekmény elkövetését. A beszerzett bizonyítékok alapján a férfival különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúját közölték.

A Bűnügyi Osztály munkatársai elvégezték a szükséges eljárási cselekményeket, az iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek – zárul a rendőrség közleménye.

A Tények korábbi információi szerint az áldozat egy kétgyerekes családapa volt. nem sokkal a tragédia előtt költözött el a családjától. A hírek szerint azzal a férfivel élt együtt, aki több mint 30 késszúrással megölte, úgy tudni, féltékenység miatt.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában