Rongálás

2023.10.25. 08:17

Seprűnyéllel tesztelte le egy nő Szoboszlón, mit bír az exe autója

A nő 120 ezres kárt hozott össze néhány ütéssel, most vádat emeltek ellene.

Haon.hu

Forrás: illusztráció / Napló-archív

A Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség rongálás vétsége miatt emelt vádat az ellen a nő ellen, aki egy seprűnyéllel több helyen megrongálta egy járművet, és letörte a visszapillantó tükröket is, közölte a vármegyei főügyészség.

A vádirat szerint a vádlott és a sértett a bűncselekmény elkövetése előtt élettársi kapcsolatban éltek, közös jövőt terveztek, azonban idén július 1-jén a sértett a korábbi közös lakóhelyükről elköltözött albérletbe, egy hajdúszoboszlói lakásba.

A vádlott erről aznap, az esti órákban szerzett tudomást, és dühében, illetve sértettsége okán felkereste a férfit az albérletében, azonban nem tudott vele beszélni.

A vádlott ezután odament a sértettnek a társasház udvarán leállított autójához, és a közelben talált seprűnyéllel leverte mind a két visszapillantó tükröt, az első szélvédőt beütötte, továbbá a gépkocsi mindkét oldalára ráütött.

A vádlott a sértettnek a rongálással 120 ezer forint kárt okozott, amelyet a későbbiekben az eljárás során megtérített, áll a közleményben.

Az ügyben a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság nyomozott.

A Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen kisebb kárt okozó rongálás vétsége miatt emelt vádat a Hajdúszoboszlói Járásbíróságon. A járási ügyészség a büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban indítványt tett arra, hogy a járásbíróság az ügyet iratok alapján bírálja el, és a vádlottal szemben pénzbüntetést szabjon ki.  

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában