Sziréna

2023.10.25. 09:37

Megdöbbentő hangfelvétel: előre elmondta a debreceni bíró, milyen büntetést kapnak a vádlottak

A Debreceni Törvényszék bírája azóta lemondott tisztségéről. Az eset kapcsán az ügyészség is nyomoz.

Haon.hu

Forrás: illusztráció / Shutterstock

A Debreceni Törvényszék egyik – azóta lemondott – bírájáról előkerült egy kompromittáló hangfelvétel, amin elhangzott, a bíró előre elmondta, milyen ítéletet ad a vádlottaknak, számolt be a Magyar Nemzet. A lap megtudta, az ügyben nyomozást indított az ügyészség.

Ahogy azt a lap sajtóhírekre hivatkozva írta, a hangfelvétel egy többvádlottas költségvetési csalási ügy kapcsán került elő: a cikk szerint a Kálmánczi Antal által elnökölt háromtagú bírói tanács egy olyan nagyszabású büntetőügyet tárgyalt, amelyben bűnszervezetben elkövetett cselekményekkel vádolták meg több vagyonvédelmi cég tulajdonosát és vezetőjét.

Próbált „huncutkodni”

A tizenkét perces, titokban rögzített beszélgetés a bíró és a büntetőügy egyik szereplőjének ügyvédje között zajlott. A róla készült leirat alapján többek között ezekről beszélt Kálmánczi:

Én nektek 3 év 6 hónapnál nem akarok többet adni, 4 év volt a koncepció, de én ebben lejjebb tudok menni – mondom – egy fél évvel. Nem ígérem, hogy a tábla egy picit nem fog rajta súlyosbítani. De az sanszos, hogyha Sz.-nek ugye 5 év 2 hónapot fogok adni, ezt már megbeszéltem az ügyvéddel, akkor Sz. terhére már jogerős is a felfüggesztett.

– Direkt nem akarom elkülöníteni a vádlottakra, hogy lehessen hivatkozni a belső arányosságra. Tehát próbálok huncutkodni. […]

– Ne vegyétek tudomásul, mindenképp fellebbezzétek meg enyhítésre, hátha a tábla még lejjebb viszi a belső arányosság miatt, jó? Erre figyeljetek oda mindenképp!

A Magyar Nemzet azt írta, a bírósági eljárás az október 11-i tárgyaláson akadt meg, majd október végére napolták a folytatást.

Ez azonban már nem történhet meg, mert október 13-án a bíró  benyújtotta lemondását.

A botránnyal összefüggésben a lap megkereste a Központi Nyomozó Főügyészséget, tőlük azt a tájékoztatást kapták, hogy az alárendeltségükbe tartozó Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség nyomozást folytat hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmény miatt. Az eljárás érdekeire figyelemmel az ügyben bővebb tájékoztatást nem kaptak.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában