2023.08.10. 11:40
Ittasan hajtott a szemközti sávba, és frontálisan ütközött egy busszal a 47-esen – fotókkal
Ripityára törte az autóját májusban a Mikepércs és Debrecen között.
Forrás: Tóth Imre / Napló-archív
Mint arról már korábban beszámoltunk, súlyos balesetről érkezett bejelentés a segélyhívóra május 13-án, 21 óra körül. Egy személyautó frontálisan ütközött egy busznak a 47-es számú főúton, Mikepércs és Debrecen között. A helyszínelés adatai szerint a gépkocsi tisztázatlan körülmények között áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol ütközött egy vele szemben szabályosan közlekedő távolsági busszal. A rendőrök mindkét sofőrrel szemben még a helyszínen alkoholszondát alkalmaztak, amely a személyautó vezetőjénél pozitív értéket mutatott – írja közleményében a police.hu.
A balesetben többen könnyű, míg a busz egyik utasa súlyos sérüléseket szenvedett. Gyanúsítotti kihallgatásán a gépkocsi vezetője elismerte a felelősségét a baleset okozásáért, és azt is, hogy alkoholt fogyasztott, mielőtt a volán mögé ült.
Összeütközött egy menetrend szerinti busz és egy autó Debrecennél
Fotók: Tóth ImreA Debreceni Rendőrkapitányság súlyos testi sértést okozó ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást az 52 éves férfival szemben. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat megküldték az ügyészségnek.