2023.05.05. 17:35
Vármegyei tűzoltókat léptettek elő és tüntettek ki Szent Flórián napján
Szent Flórián-nap a tűzoltók napja. Ebből az alkalomból ünnepélyes állománygyűlést tartott a Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója.
Forrás: hajdu.katasztrofavedelem.hu
A tűzoltók néhány nappal ezelőtt a rendőrséggel közösen rendőr- és tűzoltónapot tartottak Debrecenben, ahol látványos bemutatókkal szemléltették a nagyközönségnek a rendőrök és a tűzoltók mindennapi munkájának kihívásait.
Pénteken ünnepélyes keretek között az igazgatóságon tartott megemlékezésen ünnepi beszédet mondott Szabó Imre tűzoltó alezredes, a Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízott igazgató-helyettese. Emlékeztetett, Szent Flórián ugyan csak egyszerű ember volt, de emberfeletti hősi helytállása, hite és a közösségért végzett munkája múlhatatlan emlékűvé avatta. Nemcsak védőszentje, de példaképe is a ma tűzoltóinak. Beszédében az igazgató-helyettes megköszönte a tűzoltók áldozatos munkáját, és sok sikert kívánt az jövő feladatainak teljesítéséhez – számolt be honlapján a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság.
![katasztrófavédelem, tűzoltónap, Hajdú-Bihar, Szent Flórián](https://cdn.haon.hu/2023/05/5_j7vERrchpFl5EH-WQ22-DUyOUXUYRkjplLihGFeEw/fit/1024/768/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IzZDU1MGIyZDhmNzQ1NDdhOWM5YzdhNzliMGNmOGI1.jpg)
A vármegye hivatásos tűzoltói elismeréseket vehettek át május 3-án a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon tartott központi ünnepségén. Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere hosszú időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként a tűzoltónap alkalmából soron kívül előléptette tűzoltó százados rendfokozatba Ecsedi József tűzoltó főhadnagyot, a Püspökladányi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság műszaki biztonsági tisztjét.
Dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója a tűzoltóság napja, május 4-e alkalmából a beosztásában hosszú időn át végzett kiemelkedő munkájának elismeréseként soron kívül előléptette tűzoltó őrnagy rendfokozatba Harsányi Zoltán tűzoltó századost, a Hajdúböszörményi Katasztrófavédelmi Őrs őrsparancsnokát. Valamint tűzoltó törzsőrmester rendfokozatba léptette elő Siró Norbert tűzoltó őrmestert, a Hajdúnánási Hivatásos Tűzoltóparancsnokság beosztott tűzoltóját.
Beosztásában hosszú időn át végzett kiemelkedő munkája elismeréseként dicséretben és jutalomban részesítette a Főigazgató Pacsuta Csaba címzetes tűzoltó törzszászlóst, a Debreceni Hivatásos Tűzoltóparancsnokság különlegesszer-kezelőjét, valamint Vigh Ferencet, a Katasztrófavédelmi Hatósági Szolgálat szakügyintézőjét.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója a munkakörében huzamosabb időn át végzett kiemelkedő munkája elismeréseként soron kívül előléptetette tűzoltó törzsőrmester rendfokozatba Dandé Csaba tűzoltó őrmestert, a Hajdúszoboszlói Katasztrófavédelmi Őrs beosztott tűzoltóját, valamint Kuncz Ádám tűzoltó őrmestert, a Hajdúnánási Hivatásos Tűzoltóparancsnokság beosztott tűzoltóját.
![katasztrófavédelem, tűzoltónap, Hajdú-Bihar, Szent Flórián](https://cdn.haon.hu/2023/05/97afH3TmC7AHilUoOyRiwSVxWE7AZz1QAOJ2zSvmWYE/fit/1024/768/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U5MWY0NDkwYjQ1ZjQxYWJiZTgxZDVjNDVmODdmNDRk.jpg)
A rendezvényen a Hajdú-Bihar Megyei Tűzoltószövetség elnöke, Györgyfi Sándor is jelen volt, aki elismeréseket adott át az önkéntes tűzoltóegyesületek tagjainak. Kovács Ilka asszonynak, a Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- Mentő Csoport önkéntes tűzoltójának és Barta Edina asszonynak, a Hajdú Speciális Kutató-Mentő Egyesület − Konyár Önkéntes Tűzoltó Egyesület önkéntes tűzoltójának.
Elismerésben részesítette Lukács Pétert, a Hajdú Speciális Kutató-Mentő Egyesület − Konyár Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökét, Hegedüs Gábort, a Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató-Mentő Csoport elnökét, Juhász Mártont, a Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató-Mentő Csoport elnökségi tagját, Szilágyi Attilát, a Kaba Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökét, Vágó Bélát, a Kaba Önkéntes Tűzoltó Egyesület parancsnokát, Antal Jánost, a Hajdúszovát Önkéntes Tűzoltó Egyesület parancsnokát és Hudák Emilt, a Hajdú Speciális Kutató-Mentő Egyesület − Konyár Önkéntes Tűzoltó Egyesület önkéntes tűzoltóját.