Sziréna

2023.04.29. 08:56

Újabb három orvost fogtak el a cipős ügyben – a hajdú-bihari rendőrök is nyomoznak

Közel 50 millió forintnak megfelelő vagyont foglaltak le a három gyanúsítottól összesen.

A nyomozásba közben több vármegye rendőr-főkapitánysága is becsatlakozott

Forrás: police.hu

A Készenléti Rendőrség és a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult eljárás gyógyászati segédeszközökre elkövetett költségvetési csalás miatt. A nyomozásba közben több vármegye rendőr-főkapitánysága is becsatlakozott. Az Origo beszámolója szerint a hajdú-bihari nyomozócsoport egy békéscsabai cég ügyében vizsgálódik.

A bizonyítékok szerint a kft. ügyvezetője 2018 és 2022 között folyamatosan működtetett egy hierarchikus bűnszervezetet, melynek az volt a célja, hogy minél több állami támogatást tudjanak visszaigényelni. Ez a kft. összesen több mint 1 milliárd 250 millió forintot igényelt így vissza jogosulatlanul – tudatta a hírportál a police.hu nyomán.

Ortopéd orvosok voltak, akik a páciensek egészségi állapotától függetlenül vényekre felírtak különbörő gyógyászati termékeket, amiket aztán a cég nem megfelelő minőségben gyártott le. Ehhez a körhöz tartozott az a kecskeméti orvos is, akit most fogtak el, és akinek közreműködésével a fenti cég legalább közel 150 millió forint állami támogatást igényelt vissza jogtalanul. Ugyanaznap fogták el, mint a cég egyik ügyintézőjét, egy szolnoki nőt. Mindkettejük házát átkutatták, ahol dokumentumokat, adathordozókat találtak, és lefoglaltak.

Forrás: police.hu

A férfit különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen, bűnsegédként elkövetett költségvetési csalással, míg a nőt különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben, bűnsegédként elkövetett költségvetési csalással gyanúsították meg, majd mindkettőjüket bűnügyi őrizetbe vették.

Ezzel párhuzamosan egy tolnai ortopéd orvost is elfogtak. Őt azzal gyanúsítják, hogy egy gyógyászati segédeszközök gyártásával foglalkozó szegedi cég megbízásából tavaly három hónap alatt összesen 73 személynek írt fel jogosulatlanul olyan vényeket, amelyek gyógycipő vagy gerincprotézis kiváltására szolgáltak.

A recepteken fiktív adatok szerepeltek, a legyártott áruk általában silány minőségűek voltak vagy nem gyógytermékek. A felírt vények alapján a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől a cég több mint 10 millió forint állami támogatást igényelt vissza. Az összes vagyoni hátrány azonban, ami ehhez a céghez köthető, közel 54 millió forint.

Az orvost jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben, üzletszerűen, bűnsegédként elkövetett költségvetési csalással gyanúsították meg, és bűnügyi őrizetbe vették. A három gyanúsítottól összesen közel 50 millió forintnak megfelelő vagyont foglaltak le, valamint zároltak. Ebből készpénz, továbbá számlán lévő összeg több mint 35 millió forint volt.

Forrás: police.hu

Az üggyel kapcsolatos akták hónapról hónapra egyre terjedelmesebbek. A most elfogott három emberrel együtt az ügycsoportnak már 40 gyanúsítottja van: 16 orvos, 13 cégvezető és 11 alkalmazott. Jelenleg hárman vannak bűnügyi őrizetben, tizennégyen letartóztatásban, kilencen bűnügyi felügyelet alatt, míg tizennégyen szabadlábon.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában