Percről percre dokumentálták az eseményeket

2022.05.22. 16:15

Attila halála: a vádlott ott sem volt a tragédia pillanatában?

Mégis rögzítette kamera a szerencsétlenséget. A 2019-es debreceni baleset kapcsán ismét tanúkat hallgatott meg a bíróság.

Forrás: Napló-archív

Forrás: Napló-archív

Május 20-án tanúk meghallgatásával folytatódott a segítségnyújtás elmulasztásának vétségével vádolt debreceni férfi tárgyalása a járásbíróságon, aki a vád szerint 2019. november 14-én hajnalban elgázolta a város ismert alakját, Rostás Attilát Debrecenben, a Csapó-Rákóczi utcák kereszteződésében.

A háromdiplomás agrármérnök vádlott korábban kijelentette, a vádiratban rögzített bűncselekményt, azaz azt, hogy elgázolta Attilát, majd megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott, nem követte el, nem érzi magát felelősnek, bűnösnek, és a lelkiismerete is tiszta.

Az előző tárgyalási napon, április 7-én a 82 éves férfi azt mondta, a baleset napján készült tanúvallomásában elírást történt, ugyanis abban az szerepel, a gyalogátkelőhely előtt észlelt egy csomagot, pedig utána. Ennek tisztázása érdekében a bíróság beidézte azt a rendőrnőt, aki kihallgatta a tragédia estéjén a vádlottat. Az egyenruhás elmondta, a nem hitelesített jegyzőkönyvet felolvasta a vádlottnak, majd odaadta neki, hogy ő is olvassa át. Ezután a férfi kézjegyével ellátta, aki nem kérte a dokumentum javítását. Hozzátette, a vádlott keze a kihallgatás során nagyon remegett, de a késői időpont ellenére is kihallgatható állapotban volt és a férfi sem jelezte, hogy nem lenne az. – Nem észleltem olyan körülményt, ami bármilyen okból zavarta volna a kihallgatást. Megkérdeztem tőle, hogy érzi magát, elmondta, betegségéből kifolyólag remeg a keze, így nem volt akadálya a munkának – mondta a tanú, hozzátéve, tudta, a baleset a hajnali órákban történt, így feltételezte, hogy a férfi korán kelt, valószínűleg fáradt lehetett.

Az idős vádlott előadta, nem evett és ivott aznap, és a kihallgatás időpontjában már 20 órája ébren volt. – Ez egy elírás lehetett. Végigolvashattam (a jegyzőkönyvet - a szerk.), de abban az állapotban, ahogy voltam, talán fel sem fogtam, de ezt az értelmezhetetlen mondatot nem mondtam – utalt a vádlott a tanúvallomásában szereplő részre, miszerint a „gyalogátkelőhelytől körülbelül 5-8 méterre lehettem, amikor megláttam, hogy egy sötét valami van előttem. A gyalogátkelőhely hozzám közelebb eső szélétől felém, nem tudom megítélni, hogy milyen távolságra volt, de nem a gyalogátkelőhely felfestésén helyezkedett el”.

A bíró figyelmeztette a vádlottat, ezzel a rendőrnőt közokirat-hamisítással vádolja, ami bűncselekmény, de a férfi közölte, nem hamisítottak meg semmit, csupán elírás történt, amire 20 nappal később, a jegyzőkönyv kézhezvétele után figyelt fel.

Az ügyész kijelentette, ezt nem elírásnak hívják, hanem ezzel a vádlott megváltoztatja a vallomását, hiszen egy fél mondatot annullál. – Jogában áll változtatni a vallomásán, de ez nem elírás – jegyezte meg.

Sokat segítettek a szemtanúk és a kamerafelvételek

A következő tanú, a Debreceni Rendőrkapitányság vizsgálati- és balesetmegelőzési osztály munkatársa felidézte, a tragédia reggelén, még a szolgálat megkezdése előtt jelezték, mi történt, így kollégáival nem vonultak be a szolgálati helyre, hanem a Fórum bevásárlóközpont előtt találkoztak. Megkezdték az adatgyűjtést és kiszélesítették a keresést. – Szerencsére voltak szemtanúk, akik a cselekmény nagy részét látták, így az információjuk alapján elég szélesen el tudtuk kezdeni az adatgyűjtést. Az autó típusa, színe, rendszámának egy nagyobb része rendelkezésre állt - sorolta, hozzátéve, a szemtanúk az autó felépítését is elmondták. Ezután két csoportra oszlottak, és elkezdték felkutatni a kamerafelvételeket, valamint újabb, lehetséges szemtanúkat.

A Párizsi udvarban portaszolgálat működött, így az üzletház kamerafelvételét megnézték, „egész jól” látszott rajta az autó.

További felvételek alapján végig tudták követni az autó útját egészen a Füredi útig, ahol tulajdonosa hátrahagyta, mielőtt Gödöllőre utazott egy szakmai konferenciára. A rendőr kérdésre elmondta, a baleset helyszínén csomagot, bőröndöt, nagyobb tárgyat nem látott; szerinte biztosan észrevette volna, hiszen a Csapó utcai kereszteződéstől gyalogosan közlekedtek a Böszörményi útig, minden lényegesnek tűnő tárgyat, információt ellenőriztek. Ez a kérdés azért fontos, mert a vádlott másfél hónapja azt mondta, a buszmegálló magasságában egy csomag, egy mozdulatlan fekete tárgy volt, amit balra kormányzással próbált kikerülni, de mivel nem sikerült, a gépkocsija jobb oldali része súrolta azt. Az idős férfi egy döccenést is érzett, majd a feleségének megjegyezte, egy csomag volt az úton, ráment, valaki biztos elhagyta.

A kamerafelvételekre kitérve a szemtanú elmondta, mi a lefoglalás menete, kiemelve, gyakorlati tapasztalata szerint majdnem mindig van eltérés a kamerakép időpontja és a valós idő között.

Hozzátette, az általa megnézett felvételeken a vádlott gépjárművéhez hasonló autó a baleset előtti és utáni 15 percben nem haladt el. – Annyira egyedi ez az autó, hogy nem volt nehéz végigkövetni. Van olyan felvétel, amin messzebbről, hátulról látható, de akkor is felismertem – tudatta. A rendszámtöredékre is kitért. Elmondása szerint 3 betűt tudtak meg szemtanútól, így a rendszerben elkezdték keresni. – Amit legelőször szűrtünk, arra nem volt megfelelő a típus. Utána végignéztük az abc-ben végigvonulva, hogy hasonló karaktert láthatott-e a szemtanú, és utána egy hasonló karakterre – talán a legelső találatra – kihozta az autó típusát. A szín is egyezett – elevenítette fel. Elmondta, miután kiderült a jármű tulajdonosa, ő maga ment ki a megjelölt címre, de nem talált otthon senkit. Végül a szomszédtól kaptak egy mobilszámot, melyen elérték a vádlottat. – Miután sikerült megtalálni az autót, oda is én mentem ki először. Körbenéztük, körbe fényképeztük, és ezt követően a szemtanút is elvittük, hogy megnézze, ez az autó lehetett-e. Kijelentette, ez volt az, így muszáj volt beszélnünk a vádlottal – mondta. A jármű még a baleset napján, 12 óra előtt megvolt.

Percről percre dokumentálták, hol járt az autó

– A helyszínen nem voltam jelen. A főkapitány utasítása, hogy minden halálos eredménnyel járó közlekedési balesetet fel kell terjeszteni a főkapitányság közlekedésrendészeti osztályára, és ezért az eljárásokat ott kell lefolytatni. November 27-én került át az ügy, aminek én lettem az előadója, vizsgálója kijelölés alapján – kezdte a harmadik tanú. Elmondta, munkája volt a szakértők kirendelése, a tanúk és a gyanúsított kihallgatása is. Sőt, a térfigyelő kamerák felvételéről is írt feljegyzéseket, és maga is foglalt le néhányat. – A felvételeket többször megnéztem, leírtam, mi látható rajta. Olyan képsorokat néztem meg, amelyeket korábban a Debreceni Rendőrkapitányság dolgozói lefoglaltak, azaz kész anyagot kaptam. Volt, ami 5 perces volt, de akadt hosszabb is – emlékezett vissza, hozzátéve, a balesetet megelőzően vagy utána más, hasonló járművet nem látott. A bíró felolvasta a rendőr 2020 májusában kelt feljegyzéseit.

Eszerint a Csapó utcai DKV-megállóba telepített térfigyelő kamerán, amely a Fórum bevásárlóközpont felé néz látható, hogy 2019. november 14-én 4:32:30-kor a későbbi sértett, Rostás Attila haladt a gyalogátkelőhelyen az Árpád tér irányába. Haladása során, 4:32:57-kor elesett. A Burgundia utca felől 4:33:12-kor érkezett a gyalogátkelőhelyre, a belső sávban a balesetben érintett gépkocsi, és áthajtott az úttesten fekvő sértetten, majd megállás nélkül továbbhajtott.

A Párizsi udvar felvételén az látható, hogy ez a jármű 4:30:40-kor elhaladt a Hunyadi-Péterfia utcai kereszteződésben, és folytatta útját a Bethlen utca irányába, a belső sávban. A Hotel Lycium térfigyelője a Hunyadi-Bethlen utca kereszteződésére nézett. Látható volt, hogy a gépjármű 4:30:47-kor érkezett a kereszteződéshez, ahol a piros jelzés miatt megállt, majd 4:31:05-kor elindult a Mester utca felé. Egy Füredi úti alkatrészbolt 4:38:08-kor rögzítette, hogy a kocsi egy parkoló felé haladt, és 4:45:13-kor két személy, a vádlott és a felesége gyalog közlekedett. 4:49:32-kor érkezett meg az autóbusz, amivel továbbutaztak. Egy ötödik kamera felvétele a tényleges időhöz képest egy órával többet mutatott. Ezen 5:37:40-kor haladt el a gépjármű a Füredi úti ingatlan udvarán, majd 5:45:05-kor két személy gyalog érkezett vissza a hátsó parkolóból, és az 5:49:20-kor érkező mikrobusszal 6:01:08-kor elmentek. A feljegyzésben a rendőr megjegyezte, a kamerák óráinak pontatlan beállítása miatt tapasztalhatók a kisebb időeltérések. – Ahány kamera, annyiféle időbeállítás. Ez okozza az időpontok eltérését, ezek az eszközök nincsenek szinkronban egymással. Ez az én véleményem, pontosabbat egy szakember tud mondani – hangzott el.

A tanú kérdésre elmondta, nem merült fel benne, hogy nem az elkövető autóját látta a felvételeken, hiszen nagyon kicsi volt annak az esélye, hogy ilyen korai órában, ugyanazon az útszakaszon két ugyanolyan felépítményű jármű közlekedjen.

Emellett a tanúvallomások szerint is arra hajtott a balesettel érintett jármű, amerre a kamerafelvételeken látták.

El sem követhette a balesetet?

A rendőr 2020 szeptemberében is írt egy feljegyzést; kielemezte a Csapó utcai és a Hotel Lycium térfigyelő kamera képeit. A DKV-megállóba telepített kamera felvétele (a lefoglalt része) 2019. november 14. 4:30:00-4:39:57-ig tart. A tanú szerint ezen a balesettel érintett gépjárművön kívül olyan autó nem látható, ami a tanúk által elmondott leírásnak megfelel. A hotel felvételét 4:25:00-4:37:00-ig foglalták le. – A Csapó utcai kameraképen látszik, hogy behaladt a kamera látószögébe (a balesettel érintett jármű – a szerk.), jobbra kihalad, közben a feltápászkodni készülő sértettet elüti. Illetve elhalad, mert nem lehet pontosan látni, mi történt – fogalmazott a tanú.

Ismertette, szerették volna elkérni a felvétel fent jelölt időintervallumon kívül készült képeit, de mivel ezek 15 nap után törlődtek, nem volt rá lehetőség.

Megtudtuk, a vádlott 2020. június 26-án lett gyanúsított, de vallomást akkor nem tett. Azért tartott sokáig a gyanúsítás megtörténte, mert be kellett várni a kirendelt szakértők véleményét. Bizonyítási kísérlet miatt is keresték a vádlottat, aki azt mondta, a gépkocsit a nyomozók rendelkezésére bocsátja. A tanú szerint mikor emiatt keresték a férfit, nem érték el, majd a korábbi ügyvédje jelezte, védence a kovid miatt nem kíván megjelenni, és a megbeszéltek ellenére a járművet sem adják oda. – Emiatt keresnünk kellett egy szinte ugyanilyen típusú gépjárművet, amivel meg lehetett csinálni a bizonyítási kísérletet – fogalmazott a tanú. A tárgyalás során felmerült, hogy a vádlottal egy irányba haladó jármű részese lehetett-e balesetnek, mire a tanú kijelentette, biztosan nem az ütötte el a sértettet. – Volt egy tanú, aki balra szeretett volna kanyarodni a Csapó utcára. Ő egyértelműen mondta, hol helyezkedett el a sértett. Ez alátámasztja, hogy a külső sávban haladó személyautó nem üthette el - fogalmazott. A rendőr elmondta, a szemtanúk mind azt mondták, a baleset részese egy terepjáró jellegű, magasabb építésű, terepgumikkal felszerelt gépkocsi volt, így fel sem merült, hogy egy másik autó ütötte el a sértettet.

Az ügyvéd azzal érvelt, hogy ha 4:30:40-kor a Párizsi udvarnál elhaladt a gépjármű, akkor nem követhette el a balesetet 4:33:12-kor az előtte lévő útszakaszon, a Csapó utcai kereszteződésben.

Az ügy tárgyalása szeptember 28-án folytatódik a Debreceni Járásbíróságon újabb tanú és szakértők meghallgatásával, valamint kamerafelvétel megtekintésével.

Fogarasi Renáta

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában