Előrejelzés

2022.11.10. 07:38

Rossz hírünk van azoknak, akik érzékenyek a hidegfrontra

Némi széllel párosul a lehűlés.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Csütörtökön erősen felhős, párás, reggel foltokban ködös idő lesz. Északnyugat felől elszórtan várható kisebb eső, szitálás; majd a késő délutáni óráktól megkezdődik a felhőzet felszakadozása. Az északnyugati szél több helyen megélénkül – írja előrejelzésében a Köpönyeg.hu.

Debrecenben a legmagasabb napi hőmérséklet 12 Celsius-fok, a legalacsonyabb 7 Celsius-fok körül alakul.

Az orvosmeteorológiai jelentés szerint gyenge hidegfronthatás terheli szervezetünket. Az arra érzékenyeknél hidegfronti hatásra jellemző tünetek jelentkezhetnek: feszültebbek, idegesebbek lehetnek, romolhat a koncentrációképességük, ami a balesetveszélyt is fokozza. A megfigyelések szerint ilyenkor a görcsös panaszok fokozódnak, egyre erősödő, görcsös fejfájás alakulhat ki. Az epileptiform rosszullétek gyakorisága is megnőhet, és a krónikus betegségek tünetei (ízületi fájdalmak stb.) is felerősödhetnek. A párás, ködös idő a krónikus légúti betegeknek sem kedvez, panaszaik és tüneteik felerősödhetnek. A nedves, párás időben könnyebben terjednek a cseppfertőzéssel fertőző vírusok, ezért nő meg ilyenkor a légúti megbetegedések száma. Különösen fontos a fertőzések elleni védekezés, a fokozott higiénia. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!