agrometeorológia

2021.06.24. 15:28

Megérkezett a tartós kánikula és hozzá a szárazság

A hőségben is lehet felülről, esőszerűen öntözni a növényeket – mondják a szakemberek.

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

Az esztendő eddigi legmelegebb napjait hozta június harmadik hete a maga mintegy 5-6 hőségnapjával, csapadék viszont csak kevés helyen fordult elő. Az elmúlt héten lassanként a magasban is egyre melegebb légtömegek hatása alá került térségünk, ez a bőséges napfényes óraszámmal, a magas napállással és a hosszú nappalokkal párosulva kánikulai meleget eredményezett.

Néhol volt csak eső

A megye területén csupán az időszak első egy-két napján maradt el a napi csúcshőmérséklet a 30 foktól, ezt követően sorjáztak a – szakkifejezéssel élve – hőségnapok. A legmelegebb pénteken volt, akkor 33-34 fokig is felszökött néhol a hőmérő higanyszála. Enyhülést csak eleinte hoztak a 11-16 fokos éjszakák, majd mindenütt 15 fok fölé emelkedett a napi minimum, lassanként közelítve a 20 fokot. A hét utolsó három napján a napi középhőmérséklet több helyen haladta meg a 25 °C-os első fokú hő­stresszküszöbértéket, sőt, hétfőtől fokozódott a hőség.

A kánikulával időjárásunk elsősorban a folyamatosan kedvező vízellátottságban fejlődő, mostanra a magképződés, szemtelítődés fenofázisába lépő őszi kalászosokat és a repcét vette kegyeibe, de a hőigényes zöldségfélék és a melegkedvelő szántóföldi kultúrák számára is jól jött a várva várt meleg. Miközben a kalászosok számára már elegendőnek tűnik a talajban lévő nedvesség, a vízigényesebb kapások, a zöldség- és gyümölcsállományok fejlődésének viszont gátja a sekély rétegek kiszáradása, a melegben egyre fokozódó vízhiány. Az időszakban csupán helyi záporok, zivatarok okoztak lokálisan 5 millimétert elérő csapadékot, a térség legnagyobb hányadán 0-3 milliméter között maradt a heti összeg, mely a napi 4-6 milliméteres párolgási veszteség mellett legfeljebb átmeneti felfrissülést jelenthetett.

A hosszan tartó forróságban elkelt az öntözés, immár nem csak a frissen ültetett palánták és a kifejezetten vízigényes állományok számára, hiszen a talaj felső 20 centiméteres rétegében a növények által elméletben felvehető nedvességnek alig több mint negyede maradt, s az 1 méter mély szelvény vízhiánya is közelíti a 100 millimétert. A kánikula enyhülésére és területi átlagban is számottevő csapadékra leghamarabb e hét végén van kilátás, így addig a talaj nedvességének megőrzését és a gyomok vízfogyasztásának visszaszorítását célzó sekély talajlazítás mellett érdemes öntözéssel csökkenteni a kultúrnövényeinket érő fokozott vízstresszt. Habár sokfelé elterjedt hiedelem, hogy a forró napokon történő esőszerű öntözés kárt tesz a lombozatban, a gyakorlat ezt nem igazolja, így érdemes akár a déli órákban is öntözni, ezáltal hűtve a lombozatot és a talajfelszínt egyaránt. Ajánlott azonban úgy időzíteni a vízpótlást, hogy a levélzet az esti órákra felszáradhasson, ezzel elejét véve a gombás és baktériumos fertőzések kockázatának.

Debreceni Egyetem – MÉK, Precíziós Növénytermesztési K+F Szolgáltató Központ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!