agrometeorológia

2021.05.10. 21:29

Szikkasztó, hűvös idő volt a megyében

Nyugaton esett kevesebb, egyelőre van elegendő nedvességtartaléka a talajnak szerte a megyében.

20210405 Babocsa Később borult virágba a babócsai Basa-kert, mint azt az elmúlt évtizedekben megszokhattuk. De még így is sietni kell, ha megcsodálnánk a helyszínen a fehérben pompázó virágmezőt, mert már csak néhány napig ontja virágját a többmillió növény. Fotó: Kovács Tibor KT Somogyi Hírlap

Fotó: Illusztráció / MW-archív

Utolsó tavaszi hónapunkba lépve kellemesebbre fordult ugyan időjárásunk, de a hőmérséklet még mindig több fokkal elmaradt a sokéves átlagtól. Az utóbbi esztendőktől eltérően idén nem érheti kritika az időjárást abban a tekintetben, hogy a télből átmenet nélkül a nyárba léptünk volna. A vontatott kitavaszodás és a szokatlanul hűvös tavasz okozója a kontinens felett újra és újra kimélyülő légörvény, mely hol közvetett módon, hol pedig közvetlenül sarkvidéki eredetű levegővel árasztotta el térségünket. A légörvény meleg-, szaknyelven szólva előoldalán néhány napig enyhe, tavaszi idő serkentette a vegetációt május első dekádja során is, majd a menetrend szerint érkező hidegfrontok nyomában ismét az átlag alá esett vissza a hőmérséklet.

Több fokkal az átlag alatt

Az időszakban is volt példa 25 fokot közelítő csúcsértékre, de a hűvösebb, borongós vagy szeles napokon csupán 12-13 fokig enyhült a levegő a délutáni órákra. A térség legnagyobb részén fagymentesek voltak az éjszakák és a hajnali órákra jobbára 5-10°C közé hűlt a levegő. Egy-két hajnalon azonban ismét előfordult talaj menti fagy a Tisza völgye és a Nyírség mélyebb fekvésű, erős lehűlésre hajlamos területeire korlátozódva. A dekád középhőmérséklete 13 fok körül alakult a megye területén, ez még mindig 2-4 fokkal elmarad a legutóbbi harminc év során mért átlagértéktől.

A melegigényes haszonnövények csírázása és fejlődése igényelné a melegebb napokat, egyelőre azonban nem csupán lassan gyűlt a vegetáció számára hasznosítható hőösszeg, de az elmúlt tíz nap során még nőtt is a lemaradás a sokéves átlaghoz képest. A kukorica 10°C-os bázishőmérsékletére számolva a dekád végén körülbelül 50 százalékkal volt alacsonyabb a kumulált hőösszeg, így kevésbé intenzív kezdeti fejlődésre lehet számítani a kukorica, szója, napraforgó, a szabadföldi melegigényes zöldségfélék és a tökfélék esetében. Az almatermésűek és bogyósok virágzása ugyancsak elhúzódhat, de kedvező hír, hogy fagy a jelenlegi kilátások szerint ezeket nem veszélyezteti. Az aranyat érő májusi csapadék területi átlagban vett összege a dekád során mindössze 10 millimétert tett ki, de ezúttal is nagy volt a kontraszt a megye nyugati és keleti fele között. Míg a keleti határszélen inkább 10 milliméter feletti értékeket mértünk és többfelé fordult elő 15 milliméter körüli összeg is, addig a nyugati területeken csak 5 milliméter volt a jellemző csapadékhozam, néhol pedig még ennyi sem esett. Szárazságról azonban itt sem beszélhetünk, hiszen a talajok nedvességkészlete mindenütt eléri a szabadföldi vízkapacitás legalább 70-75 százalékát, amely optimális állapotnak mondható. Egyedül az új vetések igényelhetnek gyakori vízpótlást, hiszen különösen a sekélyre vetett, apró magvú növények csírái száradhatnak ki gyorsan az olykor meglehetősen szeles időben.

Debreceni Egyetem – MÉK, Precíziós Növénytermesztési Kutatás-Fejlesztési Szolgáltató Központ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!