Helyszíni riport

2023.03.01. 20:00

Egyik napról a másikra zárt be az esztári üzem, negyvenen dolgoztak itt – frissítve!

Januárban nem dolgoztak, februártól pedig már a termelés is megszűnt a Pirehab telephelyén.

Forrás: Czinege Melinda

A Pirehab Kft. – mintegy 40 éve az ország egyik legnagyobb csomagolóeszköz-gyártó cége – február elejével bezárta esztári telephelyét. A minap a településre látogattunk, hogy utánajárjunk, mi lehetett a döntés hátterében és a helyi üzem volt dolgozóitól érdeklődjünk a körülményekről, lehetőségeikről.  

Első utunk Szécsi Tamás polgármesterhez vezetett, aki a községházán fogadott bennünket. Mint elmondta, számára is meglepő volt, hogy a 90-es évek közepe óta a településen működő üzem bezárja kapuit. Információi szerint a világmárkáknak papírtáskákat, -dobozokat gyártó üzem magas minőséget képviselt, keresettek voltak termékei. A munkák befejezését megelőző napokban tájékoztatta a cég a településvezetőt. – Mintegy 40 dolgozója volt az üzemnek, közülük 14-15-en esztáriak. Valamennyiüknek felajánlották, hogy elhelyezkedhetnek a berettyóújfalui telephelyen – összegezte a polgármester. 

Elmondta, a cégvezetés tájékoztatása szerint a megemelkedett energiaárak, valamint a csökkent állami támogatás indokolta a döntést. A bezárás nagyvalószínűséggel végleges, az épület sorsáról – ami a cégcsoporthoz tartozó Piremon Kft. tulajdonában van – azonban nincs még döntés.  

– Ha jól tudom, körülbelül 6-7 esztári vállalta, hogy átjár Berettyóújfaluba. Sajnálatos, hogy így alakult, ugyanis a tömegközlekedés nem a legelőnyösebb számukra. Ráadásul van olyan dolgozó is, akinek a meglévő betegsége akadályozza az ingázást. Mindemellett, hogy jó keresetkiegészítés volt a megváltozott munkaképességű embereknek, egy jó közössége is, hiszen többségük egyedül élő – fogalmazott Szécsi Tamás. Hozzátette: nem merült fel és nem is érkezett olyan kérés, hogy az átjárásban az önkormányzat segítséget nyújtson, de ebben az esetben nem is tudna azzal szolgálni, ugyanis sem eszköz, sem pedig anyagi forrás nem áll rendelkezésre.

Szécsi Tamás, Esztár polgármestere
Forrás: Czinege Melinda

Decemberben még szó sem volt bezárásról  

Rizán Péter 2019 óta dolgozott az esztári üzemben, két éve lenne még a nyugdíjig. Ő nem vállalta az ingázást. 

Olyan emberektől vették el a munkalehetőséget, akik a munkaképességük megváltozása miatt sok lehetőséggel amúgy sem élhetnek, de nyugdíjazásukig szívesen dolgoznának. A betegségem miatt nehézkes számomra a hajlás, légzés, de úgy gondolom a rám bízott feladatokat jól el tudtam látni. A többiek pedig nem különben 

– osztotta meg véleményét. Mint felidézte, az első intő jel az volt, amikor az egyik vezető november végén az üzembe látogatott és a derecskei dolgozóknak ajánlotta, hogy járjanak át a berettyóújfalui üzembe. – Már akkor furcsa volt a helyzet, nem volt minden kerek. Azt az információt kaptuk, hogy nincs még konkrétum a jövő évet illetően, de azt egy szóval sem mondták, hogy be fog zárni az üzemben. A januárt – a szokásoknak megfelelően – szabadsággal kezdtük, azonban végül az egész hónapot otthon töltöttük, amit a cég elszámolt, kifizetett – idézte fel Péter. Elmondta, decemberben elkérték mindenki telefonszámát, hogy majd telefonon értesítik őket a munkakezdésről. Végül január utolsó napjaiban kapták a hívást: februártól megszűnik az üzem, Berettyóújfaluban tudnak tovább dolgozni.  

Rizán Péterrel (jobbról) látogattunk el a bezárt üzemhez 
Forrás: Czinege Melinda 

A volt kollégáktól, akik vállalták az átjárást, azt hallom, hogy fárasztó számukra az ingázás. A berettyóújfalui buszállomás és az ottani telephely közötti út megterhelő számukra. Munka viszont szerencsére nem nehezebb, mint itt volt 

– mondta kérdésünkre. Hozzátette, korábban a derecskeieket még busszal vitte a cég az Esztárra, azonban februártól ez a lehetőség is megszűnt.  

Beszélgetésünk végén a két hónapja még működő esztári üzemhez látogattunk. A cégtábla ugyan még kint volt az épület falán, de egyéb körülmény már nem utalt arra, hogy ott munkavégzés folyna. Rizán Péter érthetetlennek tartja, hogy a cégvezetés az épület fenntartásának nehézségeire hivatkozik, ugyanis szerinte mind a falak, mind a födémszerkezet hőszigetelt, akárcsak a nyílászárók (amelyekről a helyszínen mi is meggyőződtünk), valamint a benti világítótestek is korszerű leddel szereltek.  

Az esztári telephely megszüntetésével kerestük a Pirehab Kft-t is, válaszukat megérkezését követően haladéktalanul közreadjuk. 

Frissítés:

A cég válaszát az alábbiakban olvashatják.

BS 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában