Költségvetés

2023.03.20. 11:30

Egy éven át tartó küzdelemre készülnek Berettyóújfaluban

Elfogadta a képviselő-testület az önkormányzat 2023. évi költségvetési rendeletét a legutóbbi ülésen.

Muraközi István polgármester szerint minden nehézség közepette fontos, hogy a közösségteremtő programokat megtartsák

Forrás: Napló-Archív

Az önkormányzat 2023. évi költségvetés-tervezetének főösszege több mint 6,5 milliárd forint, mely összeget 714 millió forintos támogatási többletigénnyel tervezték. Az ülésen Dézsi Ferencné pénzügyi irodavezető elmondta, hogy a költségvetést teljesen átstrukturálta a jelenleg ismert gazdasági helyzet, többek között a rezsiköltségek.

Az önkormányzatunk a kötelező feladatai ellátásához megkapja az állami finanszírozást, azonban ez az összeg nem elegendő, minden egyes településnek, így városunknak is a saját bevételeiből is kell forrást biztosítani. Városunk saját bevételeinek túlnyomó többsége az iparűzési adóból származik, ami jelentősen alacsonyabb az előző évekhez képest. 

Ez annak tudható be, ami egy újabb változás, hogy a helyi adótörvények változtak – mondta, kifejtve, hogy mindez az önkormányzatnak 250 millió forint mínuszt jelent. Hozzátette, hogy az adóerőképesség alapján a város fizeti a szolidaritási adót, ami a tavalyi évben 91 millió forint volt, jelenleg kevesebbet kell fizetniük.

A kiadásokról elmondta, hogy egyetlen olyan tételen sem ejtettek csorbát, melyet korábban is beépítettek. Hozzátette, kivételt képez, hogy az intézmények költségvetése nem tartalmaz sem fejlesztési, sem egyéb, nem kötelező napi munkához szükséges dologi kiadást. Kitért a tervezet kiegészítéseire is, melyek jól mutatják, hogy minden intézményi kiegészítés jelentősen megnőtt. Mint mondta, ezek a kötelező feladatok és a város működése együttesen adták össze a 714 millió forintot. 

– Úgy gondolom, hogy a költségvetést megalapozottan, átgondoltan készítettük el – mondta a pénzügyi irodavezető.

Kusai Tamás könyvvizsgáló megjegyezte, hogy három éve képlékenyek a gazdálkodási viszonyok, emiatt a jelenlegi költségvetésnek mindenképpen módosulnia kell.

A programokat megtartják

Képviselői kérdésre Dézsi Ferencné többek között szólt a Herpály utcai önkormányzati bérlakások értékesítésének összegéről. Mint rámutatott, az nem szerepel a költségvetésben, mert az csak a hiány csökkentésére várható bevétel lesz. 

Kitért a város energiaköltségekre vonatkozó támogatására is, és megjegyezte, olyan magas összegű számlák érkeznek, hogy úgy tűnik, nem lesz elegendő a támogatás, de a pontos helyzetről csak év végén látnak majd teljes képet.

Muraközi István polgármester hozzátette, az energiaköltségek kifizetésére vonatkozó támogatás megítélésekor már ismert volt az önkormányzat 2023-as várható többletkiadása, ami már akkor meghaladta az 500 millió forintot. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a támogatás nagyjából minden önkormányzat esetében az 50 százalékot közelítette alulról, továbbá hozzátette, hogy havi folyósításban kapják a támogatást, így egytizenketted részben érkezik az összeg havonta.

A település első embere egyúttal megköszönte az intézményvezetőknek az önmérsékletet tanúsító hozzáállásukat a költségvetés elfogadásánál. Mint mondta, mindenki megértette azt, hogy a legfontosabb azon munkavállalóknak a megtartása, akik évtizedek óta az intézményekben dolgoznak.

 Hozzátette, egész Európa szenvedi a több mint egy éve húzódó háború gazdasági következményeit, melyek egyszerre okoztak kiadásnövekedést és bevételcsökkenést. – Magam is mindent meg fogok tenni azért, hogy minél nagyobb támogatáshoz jussunk, legyen ez a bevételek növelése, akár az állami forrásoknak a megszerzése, ha szükséges, akkor pedig a kiadások csökkentése – szögezte le.

Muraközi István hangsúlyozta: mindent egybevetve ez nem az az év, amikor a költségvetés elfogadása után hátra lehet dőlni, igenis, nehéz idők következnek. Ahogy fogalmazott: egész éven át tartó küzdelem lesz.

 A városvezető ugyanakkor hozzátette, hogy a város rendezvényeinek költségeit már biztosították, ugyan jelen esetben mindezt nem költségvetési forrásból fedezik. Kiemelte, hogy fontosak a városi programok, hiszen biztosítani kell a találkozási lehetőséget az itt élőknek is.

BBI

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában