Mindenkinek jól jön

2023.01.03. 11:41

A vármegye kilenc városa kapott rezsitámogatást a kormánytól

Településvezetőket kérdeztünk arról, hogy mennyiben segíti ki őket a kormányzati támogatás.

Forrás: Napló-archív

Hétfői közleményében közölte a Miniszterelnökség, hogy támogatást nyújtanak a 10 ezer lakos feletti települések önkormányzatai részére. Az erről szóló döntés és a kedvezményezett települések listája a Kormány hivatalos oldalán még aznap megjelent. Hajdú-Bihar vármegye kilenc városa összesen több mint 4 milliárd 781 millió forint támogatásban részesült.

– A Balla György miniszteri biztos felhívására elkészítettük a menedzsmenttervünket, áttekintettük a költségcsökkentő lehetőségeinket, meghatároztuk, hogy hol tudunk a kiadásainkon szűkíteni. Októberben hozott önkormányzati határozatunk alapján ezeket az intézkedéseket meg is tettük. Mindezek mellett pedig a Miniszterelnökséggel folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, jeleztük a problémáinkat, nehézségeinket – idézte fel megkeresésünkre Tóth Lajos polgármester. Püspökladány kicsivel több mint 250 millió forint támogatásban részesült. A városvezető elmondta, nemrég zárult le az energiabeszerzésük.

Jelenleg még a számítások zajlanak, így nem tudom megmondani mennyiben tudja ez a támogatás fedezni az energiakiadásainkat. Mindenesetre ez egy jelentős összeg, melyet ezúton is köszönünk Magyarország Kormányának

 – tette hozzá.

Tóth Lajos, Püspökladány polgármestere
Forrás: Napló-archív

Szólláth Tibor, Hajdúnánás polgármestere hangsúlyozta: amikor már számítani lehetett arra, hogy jelentős emelkedések lesznek az energiapiacon, akkor azonnal megkezdték kidolgozni a költségcsökkentő intézkedéseket.

Egy szakmailag kellően alátámasztott költségcsökkentő csomagot raktunk össze. Ez a több mint 232 millió forintos támogatás jelentős segítség az önkormányzatunk részére

– fogalmazott. Hozzátette: további megtakarítási intézkedést egyelőre nem kell meghozniuk, de ez nem azt jelenti, hogy hátra is dőlhetnek. A következő időszakot arra szánják, hogy sokkal felkészültebbek legyenek az ilyen kihívásokra.

Szólláth Tibor, Hajdúnánás polgármestere
Forrás: Napló-archív

– Az előzetes számításaink alapján az 500 millió forintot is meghaladó többletkiadásunk lett volna ebben az évben, de természetesen még az ősz folyamán meghoztuk a szükséges takarékossági intézkedéseket – mondta Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere. A több mint 267 millió forintos támogatás az önkormányzat kötelező feladatainak ellátását szolgáló ingatlanok és a közvilágítási rendszer működtetésében jelent segítséget a városnak. 

Az elfogadott intézkedésekkel együtt ez a támogatás elegendő lehet, hogy ezt az évet jelentős kiadások nélkül túléljük

– tette hozzá.

Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere
Forrás: Napló-archív

A Miniszterelnökség közleményében kifejtette: a háború és a brüsszeli szankciók következményeként az energiaárak sokszorosára emelkedtek. A kormány célja, hogy ebben a helyzetben is a legfontosabb közszolgáltatások működése fennmaradhasson. a Miniszterelnökséget vezető miniszter 138 városi és 17 kerületi önkormányzat részére csaknem 44 milliárd forint támogatásról döntött, a települések listája elérhető a kormányportálon.

Támogatott települések listája:

Balmazújváros: 131 609 120 Ft

Berettyóújfalu: 267 384 870 Ft

Debrecen: 3 186 567 397 Ft

Hajdúböszörmény: 444 234 637 Ft

Hajdúhadház: 61 532 875 Ft

Hajdúnánás: 232 407 852 Ft

Hajdúsámson: 42 025 376 Ft

Hajdúszoboszló: 165 421 929 Ft

Püspökladány: 250 139 261 Ft

BS

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában