Megnéztük a felhozatalt

2024.05.05. 18:51

Luxusautó-találkozót tartottak Józsán: egy Lamborghini 120 millióért? – fotókkal, videóval

Gyönyörű gépekkel telt meg egy Debrecen melletti parkoló május első vasárnapján. Luxusautó-találkozót tartottak Józsán, ahol hatvan járgány várta az érdeklődőket.

Nagy Emese

Kecskés Ibolya testvérével, Kecskés Bettinával gurult be egy Mercedes-Benzben a luxusautó-találkozóra

Forrás: Napló

Idén ötödik alkalommal szervezte meg a KDK Team május első vasárnapján, anyák napján a Flower&Cars elnevezésű luxusautó-találkozót a Józsaparkban. Az eseményt 14 órai kezdettel hirdették meg, azonban már 13 órakor egyre több csoportot lehetett látni, akik izgatottan várták, hogy megérkezzenek az autócsodák. Az érdeklődők örömére nem kellett sokáig rájuk várni, időben érkeztek a négykerekűek, amit, valljunk be, el is várunk tőlük, hiszen a luxusjárgányoknak nem illik késniük. Kicsit rátaposnak a gázra a szerencsés autótulajdonosok, és szinte már repülnek is csillogó-villogó autókkal.

Benett is részt vett a luxusautó-találkozón Józsán 
Haon luxus autó Józsa
Benett is részt vett a luxusautó-találkozón Józsán 
Forrás: Napló

Luxusautó-találkozó, amire sokan vártak

A sokak által várt eseményen hatvan luxusautót mutattak be, mindenféle nagy márka megjelent a Józsaparkban, igaz, túlsúlyban talán a Ford Mustangok voltak, valamint a BMW-k, de akadtak szép számmal Mercedes-Benzek és Porschék is. Az mindenképpen biztos, hogy a kíváncsiskodók nem voltak csalódottak, ugyanis nem csak gyönyörködhettek a luxusautókban, be is ülhettek, a tulajdonosok minden kérdésre választ adtak, olyan volt, mint egy nagy baráti találkozó. 

Jó ügy érdekében

Demeter Ábel Attila, a luxusautó-találkozó megálmodója a Haonnak elmondta, immár ötödik alkalommal szervezik meg az eseményt, ugyanis az évről évre egyre népszerűbb. – Az elmúlt években nagyon sok autótulajdonost ismertünk meg a barátaimmal, ezért találtam ki, mi lenne, ha minden évben szerveznénk egy olyan délutánt, amikor összefutunk, és megmutatjuk egymásnak a verdákat, illetve bemutatjuk olyan embereknek, akik lehet, még soha nem láttak testközelből több tíz millió forintos verdát. Az ország minden tájáról érkeztek most is résztvevők, Budapestről, Nyíregyházáról, Kisvárdáról és Kisújszállásról is jöttek autótulajdonosok – fogalmazott a főszervező. Majd kérdésünkre elmondta, egy 110 millió forintos Porschét, illetve egy 120 millió forint értékű Lamborghinit is megcsodálhatnak az autók szerelmesei. 

Sokak álma egy luxusautó

Már gyerekkorom óta imádom a verdákat, kicsiként arról álmodtam, egyszer majd nekem is lesz egy luxusjárgányom. A mai napig nem tudok a látványukkal betelni, na meg a hangjukkal sem

 – fogalmazott a debreceni főszervező, aki kiemelte, árulnak tombolát is az eseményen, aminek ezer forint darabja, a befolyt összeget Micskó Benjáminnak fogják felajánlani, valamint már több autótulajdonos is jelezte, szeretne hozzájárulni a kisfiú gyógyulásához. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a debreceni Micskó Benjámin csupán négyéves, de az élet már most hatalmas akadályok elé állította, a kisfiú ugyanis Duchenne-féle izomsorvadással küzd. Ez akár azzal is járhat, hogy még 10 éves kora előtt kerekesszékbe kerül, majd a légzőizmai érintettsége miatt lélegeztetőgépre. A kórral küzdő betegek átlagéletkora 26 év. Szülei azonban nem adják fel a reményt, gyűjtésbe kezdtek, hogy Amerikában Beni megkaphassa az életmentő génterápiát. 

A legtöbb verdában nem csak a sofőr ült, a srácok hoztak magukkal 1-2 csinos lányt is, hogy még inkább feltűnőek legyenek. Nem mintha egy 40-50 milliós kocsi magában nem lenne szép látvány, de azért soha nem árt, ha azt megfűszerezik egy dekoratív leányzóval. 

Turcsán János egy gyönyörű piros Mustangot mutatott meg nekünk, ami nem kevesebb mint 460 lóerős. – Azért Mustang, mert nekem fontos, hogy izomautó legyen, egy igazán kemény járgány. Egy éve vásároltam, vezettem már persze másmilyen márkájú autót is, de ez adja át igazán az erőt. Most egy ilyesmi kocsi 27 millió forintba kerül, jelenleg az enyémben 10 ezer kilométer van – fogalmazott a nyíregyházi férfi.

Turcsán János egy gyönyörű Mustangot mutatott meg nekünk a luxusautó-találkozón
luxus autó Haon Józsa
Turcsán János egy gyönyörű Mustangot mutatott meg nekünk a luxusautó-találkozón
Forrás: Napló

A lőerő mindig fontos kérdés

Marján Pál barátnőjével, Leskó Bettinával érkezett a luxusautó-találkozóra. – Gyerekkoromban a Ford Mustang volt az álomautóm, aztán spóroltam rá egy kicsit, és négy éve meg is vettem ezt a csodát – mutatott rá járgányra. Barátnőjével hét éve vannak együtt, így Bettina minden füllentés nélkül kiemelte, nem az autója miatt figyelt fel kedvesére. Mire Pál mosollyal rávágta, akkor „csak” egy kabriója volt. 

Marján Pál barátnőjével, Leskó Bettinával érkezett a luxusautó-találkozóra
luxus autó Haon Józsa
Marján Pál barátnőjével, Leskó Bettinával érkezett a luxusautó-találkozóra
Forrás: Napló

Kecskés Ibolya testvérével, Kecskés Bettinával gurultak be egy Mercedes-Benz luxusautóval. Ibolya elmondta, imádja az autóját, ami 522 lóerős, és ezt hallva rá is kérdeztünk, mennyire szeret a gázra taposni.

 – Egy a lényeg, előzésnél a lőerő hiányát ne bátorsággal kelljen pótolni – fogalmazott, majd arra is kíváncsiak voltunk, mi arról a véleménye, melyik a fontos, a pasi legyen jó vagy a járgány. – Az a legjobb, ha a kettő együtt megvan – vágta rá kacagva.

Az erőműveket sokan megcsodálták vasárnap délután, a legkisebbektől egészen az idősebbekig mindenkit érdekelt a látvány. Természetesen a telefonok mindig kéznél voltak, nehogy úgy legyen vége a luxusautó-találkozónak, hogy valamelyik autócsodáról nem készül fotó. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában