Extrém ugróverseny is lesz

2023.07.05. 11:06

Sztár-DJ játszik a debreceni végzősöknek: itt az összes infó a csütörtöki strandbuliról!

A diákok már reggel nyolctól birtokba vehetik az Aquaticumot.

Idén is csobbanhatnak a fiatalok, sok programmal várják őket

Forrás: Napló-archív

Immár negyedik alkalommal vehetik birtokba az Aquaticum Debrecen Strandot az érettségiző diákok egy teljes napra. A hagyomány 2020-ban kezdődött, azóta minden évben biztosította a város a végzősök számára az ingyenes belépést a fürdő területére, változatos programokat szervezve számukra.

A lehetőséggel idén július 6-án élhetnek az idén sikeres érettségi vizsgát tett diákok.

A város összes középiskolájának – tehát a Debreceni Tankerület mellett a Debreceni Szakképzési Centrum, valamint egyházak és alapítványok fenntartásában működő intézmények – érettségiző diákjai kaptak meghívást a rendezvényre. Az előzetes regisztrációt követően a kijelölt napon diákigazolványuk felmutatásával térítésmentesen léphetnek be az Aquaticum területére az érintettek. Ahogy a korábbi években is, kifejezetten számukra meghirdetett programokkal egybekötve rendezik meg a végzősök napját – közölte a debreceni polgármesteri hivatal.

A fiatalok már 8 órától birtokba vehetik a létesítményt, majd a nap folyamán több programon is részt vehetnek. A strandröplabdapályán 11 óra és 13 óra között rendeznek tornát a jelentkező csapatoknak, 14 órától papírrepülő-hajtogatásban is összemérhetik tudásukat az érdeklődők, a hagyományosan nagy érdeklődés mellett zajló extrém ugróverseny pedig 16 órakor kezdődik az ugrómedencénél. A jó hangulatról egész nap ismert DJ-k (például Bárány Attila) gondoskodnak, 12 órától pedig szelfigép is üzemel majd a strand területén.

A diákok a Nagyerdei körút felőli (a körforgalomhoz közelebb eső) pénztárnál léphetnek majd be a strand területére.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában