Nem várt meglepetés érte a Debreceni Egyetem adjunktusát a Kilimandzsárón

65 országban járt, számtalan élménnyel gazdagodott a debreceni kutató.

Kövér László szenvedélye az egyetemi évei alatt bontakozott ki igazán

Forrás: Czinege Melinda

– Nemrég érkeztem haza Algériából, ez volt a 65. ország, amit meglátogattam, és mint mindegyik országnak, ennek is megvan a maga története – mondta sejtelmes mosollyal Kövér László, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék adjunktusa, aki a portálunknak mesélte el, miként jutott fel (és kalandosan le) a tanzániai Kilimandzsáró csúcsára. De ne szaladjunk előre, inkább tekintsünk vissza úgy harminc évet az időben!

Kövér Lászlót már kisiskolás korában „megfertőzte” az országok iránti vonzalma, amikor is hétévesen a szüleivel töltött görögországi nyaralás során könnyes szemekkel volt kénytelen elhagyni a hellászi tengerpartot.

Az egyetemi évei alatt bontakozott ki igazán a szenvedélye, amikor különböző ösztöndíjaknak köszönhetően (Erasmus, CEEPUS, Campus Hungary, DAAD) számos, nem csak európai, hanem vízumköteles országokat is meglátogatott.

Kövér László, Debrecen, Debreceni Egyetem, utazás, Kilimandzsáró — Forrás: Czinege Melinda

Autentikus élmények

2008 őszi fél évemet egy holland egyetemen (University of Wageningen) töltöttem, először voltam egyedül. Komfortzónámból kikerültem, saját magamért feleltem, azonban mindez jó hatással volt rám, megízleltem, mint anya „kicsi fia” az önállóság fogalmát. Ennek hatására egy utazási lavina indult el az életemben, jártam többek között Alaszkában kétszer is, de Vietnám, Kína, Brazília, Japán, Nicaragua, sőt Pakisztán pecsétje is szerepel az útlevem lapjai közt

– büszkélkedett, majd viccesen hozzátette, hogy a szaktársai olykor már-már meglepődtek, ha itthon találták. Fontos megjegyezni azonban, hogy ezeknek az utaknak köszönheti a rengeteg szakmai kapcsolatot, melyeknek gyümölcsei mostanra érnek be.

– Nem feltétlenül a szállás vagy az utazás minősége számít egy út során, sokkal inkább az autentikus élmények és tapasztalatok, amelyek igazán emlékezetesek maradnak. Az, hogy helyi emberekkel találkozom, velük beszélgetek, asszimilálódom a helyi kultúrához, piacokat látogatok vagy csak egyszerűen elveszek a kis utcákban, mind-mind adnak valamit: új érzéseket, gondolatokat, netán inspirációt – vallja László.

Megosztott a Haonnal egy-két (talán különös) utazási szokást is, mint például a couch surfing-et, az az „kanapé szörfölést”. Ez annyit jelent, hogy az országban, ahova utazni szeretnénk, egy vadidegen helybéli felkínálja a szobáját, vagy a kanapéját ingyen és bérmentve, természetesen előzetes egyeztetés után. László Norvégiában tett látogatásakor használta ki ezt a lehetőséget, és a magyar mentalitás itt sem maradt el, hisz pálinkát vitt ajándékba vendéglátójának. De többször volt példa rá, hogy ő fogadott be különböző nemzetiségű embereket az otthonába.

– Nagyon sok pozitív élmény ért az ilyesfajta utazásaim alatt, sőt, egy berlini tartózkodás során egy fülöp-szigeteki fiatalembernél szálltam meg, akivel mai napig képeslapok formájában tartjuk a kapcsolatot, azaz, ha bárhova utazunk a nagyvilágban, onnan megcímezve írunk pár kedves szót a másiknak. Az utazásban ez is csodálatos, hogy a világ minden részén lelhetsz új ismerősökre – árulta el László, aki megjegyezte, hogy bakancslistáján olyan állomások szerepelnek még, mint Szibéria, Pápua Új-Guinea, Peru vagy Chile, de ahogy mondta, az Antarktisztól Grönlandig még számtalan hely várja, hogy megismerje.

László két kedvenc európai desztinációját is kiemelte: egyrészt preferált úticélja (volt) Ukrajna, ahol a Kárpátaljától Kijeven át egészen Odesszáig jutott el, de volt „szerencséje” Csernobil térségét is felderíteni. Másrészt a kelet-európai Georgiát említette, melyről megtudtuk, hogy egyre felkapottabb hely, amit többek között a meleg vendégszeretetnek, kiváló gasztronómiájának és csodálatos, kolostorokkal tarkított hegyvidékének köszönhet.

Lefele nem volt könnyű

2021 decemberében egy vadbiológiai konferenciára utazott a Tanzánia északi-keleti részén található Arusha városába. Amikor jobban górcső alá vette, hova is megy, örömmel látta, hogy Afrika legmagasabb hegycsúcsa, a Kilimandzsáró elérhető távolságra van tőle.

Korábban már egy ismerősömtől hallottam, hogy megmászta a hegyet, gondoltam, miért is ne próbálnám meg én is? Az Egyenlítőtől körülbelül 300 kilométerre délre található vulkanikus hegy legmagasabb pontja majdnem 6 ezer méter magas, egy hosszú séta vezet fel rá, mely során az ember egy hétig nem fürdik, sátorban alszik és szeszélyes időjárásra számíthat. Vágjunk bele!

– nevetett akkori hihetetlen vakmerőségén László, hozzátéve, akkor még nem sejtette, mi is vár rá ott valójában. Engedéllyel rendelkező túravezetők vihetnek fel oda embereket, azonban László abban a szerencsés (vagy szerencsétlen) helyzetben volt, hogy nem egy komplett csoporttal, hanem egymagában vágott neki az egyhetes kalandnak szakavatott vezetőjével, illetve a hozzájuk tartozó szakáccsal és négy hordárral. László felidézte, hogy fizikálisan minden rendben volt, jól bírta a menetet, hét nap hat éjszakára fizetett be, de végül hat nap öt éjszaka alatt teljesítették a távot, oda-vissza.

– Mikor közel hét óra araszolás után felértünk a csúcsra, elégedett voltam ugyan, de nem éreztem különösebb „csúcsérzést” – mesélte.

A „fekete leves” azonban a lefelé jövetelkor érte utol. A túravezető már a csúcs elérésénél látta rajta, hogy üveges a tekintete, az ereszkedésnél többször elvesztette egyensúlyát, majd a földön ülve találta magát. Mint egy idült részegség, olyan érzés ragadta magával, sem fejben, sem testben nem volt tiszta. Arra már pontosan nem emlékszik, mennyi ideig tartott, de számára egy örökkévalóságnak tűnt, amíg a túravezető segédletével lementek az alaptáborba, ahol azonnal a sátrába dőlt és aludt egy órát.

– Abban a pillanatban nagyon csalódott voltam, hogy ennyit bírtam, de később megnyugtatott a tudat, hogy „csak” a hegyi betegség kapott el és lett úrrá rajtam. A túravezető elmesélte, hogy korábbi túrázói esetében tapasztalt már szédülést, hányást, hasmenést, hallucinációt, de még agresszív viselkedésre is volt példa. Egy biztos, én aznap megéltem a poklot és a mennyet is – emlékezett vissza László a Kilimandzsárón történtekre.