Zenei élet

2023.02.23. 11:18

Mozart művei mellett jól megférnek a popslágerek is a debreceni női zenekarnál

Klasszikus hangszereken szólaltatják meg többek között Pink és Lady Gaga slágereit.

A Trio Harmony (balról): Majorosné Tóth Eleonóra (fuvola), Tornyainé Halmai Ágnes (cselló), Nagyné Katócz Zsuzsanna (hegedű)

Forrás: Trio Harmony-Archív

A klasszikus és modern zenét ötvözi az a debreceni formáció, mely 6 évvel ezelőtt Trio Harmony néven alakult meg. A zenekar tagjai, Majorosné Tóth Eleonóra (fuvola), Nagyné Katócz Zsuzsanna Anna (hegedű) és Tornyainé Halmai Ágnes (cselló) gyerekkoruk óta a komolyzene bűvöletében élnek. Eleonóra és Zsuzsa családi indíttatásból kezdett el hangszeren játszani, míg Ági maga szeretett volna erre az útra lépni. 

A muzsikusok középiskolás koruk óta ismerik egymást, s bár egy főiskolára jártak és egy helyen tanítottak, mégis családanyává kellett válniuk ahhoz, hogy zenekart alapítsanak.

 – Mindhárman otthon voltunk a gyerekkel, amikor 2017-ben érkezett egy felkérés, hogy játszunk a születés hete programsorozaton. Ez volt az első alkalom, hogy így hárman összeálltunk, s annyira jól sikerült, hogy arra gondoltunk, mi lenne, ha ezt folytatnánk. Bővítettük a repertoárunkat, s először kiállításmegnyitókon szerepeltünk, később elkezdtünk esküvőkön játszani, majd gyereknek tematikus koncerteket adni – mesélt a zenekar életéről Eleonóra, a fuvolaművész.

Érzékenyítő muzsika

A trió vallja, hogy a komolyzene fejlesztő hatással van a kicsikre. Véleményük szerint ugyanis az összetettsége már hallgatás útján is fejleszti az agyat. 

A klasszikus zene nem olyan egyszerű sémákból épül fel, mint egy mai popszám, amiben három motívum ismétlődik két percen keresztül, hanem jóval bonyolultabb, a gyerekek mégis átélik és élvezik. Már a hallgatás útján hat rájuk és egy teljesen más lelkület ad számukra, érzékenyebbek és kifinomultabbak lesznek általa. 

Az ember maga is tapasztalja, hogy a muzsika befolyással van az érzelmeire. Például ha egy pörgős számot hallunk, akkor az inkább extázis élményt ad, míg a komolyzene képes meghatni, katartikus élményt adni – fogalmazott Eleonóra. Hozzátette, az egyik legkorábban kialakuló érzékszervünk a hallás, vagyis a klasszikus zene már a magzatokra is jótékony hatással bír. – Szoktunk tartani pocakkoncerteket, melynek lényege, hogy olyan nyugtató dallamokat játszunk, ami relaxálja a kismamákat, s megteremtődik egy olyan miliő, aminek köszönhetően képesek csak a magzatra koncentrálni. Már az is remek, ha a várandósok felvételről hallgatnak komolyzenét, az élő annyival ad többet, hogy közvetlenül érezhetik a hangszerek rezgéseit, melynek egészségtámogató hatása van – jegyezte meg Ágnes, a csellista.

Belefér a popzene is

A zenekar bár inkább a klasszikus vonalat képviseli, egyáltalán nem áll tőlük távol a modern zene sem, hiszen Mozart művei mellett felcsendülhetnek Pink, Lady Gaga, vagy épp Ed Sheeren dalai is.

 – Zsuzsi az átírónk. Ő először meghallgatja az adott popslágert, szerez hozzá kottaanyagot, majd átdolgozza az együttes számára. Más, de nagyon különleges hangzása lesz ezeknek a daloknak a klasszikus hangszereknek köszönhetően, s mikor meghallja a közönség, mindig örül az ismerős dallamoknak – közölte Eleonóra.

A trió számára lételem a klasszikus muzsika. – Van, akinek a sport, nekünk a zene, ami függőséget okoz – mondta a fuvolaművész.

PTZ

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában