Különleges növények

2023.02.22. 20:00

Még a növénykertek is megirigyelnék: igazi ritkaságok bújnak meg a debreceni cserepekben

Több millió forint értékű különleges egyedeket tart otthon Vigh Károly és Háló Melinda is. 

Vigh Károly kezében sivatagi rózsa

Forrás: Kiss Annamarie

A debreceni őstermelő, Vigh Károly több mint hat éve foglalkozik növényekkel, jelenleg hét fajnövénye van, ezen belül pedig 480 fajta. Mint megtudtuk, a kertes házának hátsó kis „eldugott” helységében csaknem négymillió forint összértékű növény várja, hogy végre kitavaszodjon és kiköltözzön a kertbe.

Vigh Károly Debrecen egzotikus növény haon
Vigh Károly a fiatal növényekkel, melyeket csak babáknak nevez
Forrás: Kiss Annamarie

Ahogy beléptünk a forró „katlanba”, amerre néztünk, mindenhol zöld és fényes levelű növények vettek körbe minket. Minden lépésünkre, mozdulatunkra figyelni kellett, hisz ha valamit is leborítunk, mélyen a zsebünkbe kellett volna nyúlni. A hőmérőre pillantva láttuk, hogy közel 28 Celsius-fokos nyári meleg csapott arcon minket a kinti 3 fok után. Majd kíváncsi szemekkel vizsgáltuk a piros és kék fényforrásokat, de Károly azonnal választ is adott a fel nem tett kérdésünkre. 

A két szín a gyökérfejlődést és a növekedést segíti elő, vagy éppen az adott növény fehérségét stimulálja. Mindegyik virágnak az elhelyezkedése fontos, hiszen fényigényük nagyon eltérő. Minden nap bejövök a zöldekhez és foglalkozom velük akár több órát is

 – árulta el Károly, akihez hetekkel korábban sivatagi rózsamagok érkeztek Ausztráliából. 

Botanikai orchideákat hobbiszinten tart, melyek Vietnámból és annak környékéről érkeztek a többi „kisgyermek” közé. – Viaszvirágból van 400 fajtám, de szívem csücske a levéldísznövényeim, azon belül pedig a máriakönnye, mert amikor virágzik, csöpög belőle egy mézes nedv, és olyan, mintha könnyezne. Például most „téli álmot” alszanak a sivatagi rózsáim; bizonyos virágoknál ez azt jelenti, hogy eltérően lelőhelyüktől, Magyarországon télen és nyáron más a hőmérséklet, így elhullajtják a levelüket, és csupaszon, minimális vízmennyiséggel is kibírják a telet – tudtuk meg. 

Hangsúlyozta, sokan ott rontják el a növények gondozását, hogy állandón öntözik azokat. Károlynál nagyon kevés víz fogy télen, van olyan egyed, amelyik három havonta egy csepp vizet kap, de amikor nincsen megindult növényhajtás, egyáltalán nem kap nedvességet, mert berohad a gyökere.

Több száz eurós növénye is van

Háló Melinda rajong a növényekért, a kertészkedésért már gyerekkora óta, ahogy ő fogalmaz, szereti a föld illatát, a tücsköket-bogarakat. A nagyszüleinél sokat játszott a kertben, és nem restellt már akkor sem kapát, ásót ragadni, persze csak játékból. 

Háló melinda Debrecen egzotikus növény haon
Háló Melinda a különleges Monstera adansonii variegatával
Forrás: Háló Melinda-Archív

Mindegy, milyen növény, csak növény legyen alapon kezdtem el a gyűjtögetést. Sokszor mentettünk a párommal kidobásra szánt virágot, ma sem hagynánk az utcán elárvult növényt. Ha elmentem a piacra, boltba bevásárolni, mindig akadt egy-két egyed, ami még nem volt a gyűjteményemben

 – emlékezett vissza Melinda. Hozzátette, ami a ritka növényeit illeti, legdrágább közülük jelenleg egy több száz eurós Monstera deliciosa mint, ebből csak pár darab van Magyarországon. – ,,Zöldülni" vágyónak tartom magam, aki szereti gyűjteni a ritka szépségű növényeket – vallja magáról Melinda, aki több száz növényt nevel. Tavaly ősszel tartott ,,népszámlálást" a nyíllevelek között, akkori adatok szerint 32 félét gyűjt az otthonában. – Körülbelül 100-150 növényem ritkaságszámba megy; Monsterák, Syngoniumok, Philodendronok, Anthuriumok, főleg ezeket a kontyos növényeket gondozom. A kedvenceim a variegata növények, mely lényegében egy tulajdonság, azt jelenti, tarka levelű. A tarkaságot egy mutáció eredményezi, az elváltozás oka a klorofill alacsony jelenléte vagy teljes hiánya a növényi részeken. Vannak azért örök kedvencek: a Monstera aurea variegata az egyik szemem fénye, gyönyörű ,,cirmos" levelei vannak, jól érzi magát nálam, és mivel tudom biztosítani számára a fejlődéséhez szükséges feltételeket, meghálálja – mondta Melinda.

Vigh Károly egzotikus növény Debrecen haon
A falon vietnámi orchideák
Forrás: Kiss Annamarie

Beszélt arról is, hogy sok kényes növénye van. Nemrég érkezett hozzá Németországból egy Alocasia frydek variegata, „szép genetikával” a gyűjteményébe. Még most hangolódnak egymásra, tanulja, hogy mit szeret, tanulmányozta a tartását, de gyakorlatban ismeri meg igazán egy növény igényeit.

– Svédországból érkezett két Monstera adansonii variegata egy évvel ezelőtt, de Belgiumból, Németországból, Spanyolországból, Lengyelországból és a Vajdaságból is rendszeresen vásárolok ritka növényeket. Korrekt, precíz eladókat sikerült találnom, bár az elején volt negatív élményem is csalóval, szerencsére időben kiderült a turpisság – mutatott rá. Az őstermelő Károllyal ellentétben Melinda „nomád tartásban" neveli a növényeit télen. Nem lámpáztatja őket, a természetes fény ,,híve". Néha desztillált vízzel permetezi azokat, amelyek érzékenyebbek a páratartalomra, emellett a hideg évszakban mérsékelten öntöz.

ND

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában