Bicikliket ment a Bedőben élő rendőr

Régi kerékpárokat gyűjt a Bedőben élő Papp Zsolt, aki polgári foglalkozását tekintve a Biharkeresztesi Határrendészeti Kirendeltség rendőre. Otthonában kerestük fel a gyűjtőt, aki egy rögtönzött kiállítással várt bennünket. Gyűjteményének legkülönlegesebb darabjait, alkatrészeket, díszített csengőfedeleket és sárvédőket, továbbá a váz kormány alatti részén lévő márkát és típust jelölő jelvényeket szemléltetésképpen egy asztalon helyezte el. Ugyanott több évtizedes és közel egy évszázados, kerékpárszerelést bemutató és biciklik műszaki leírásait tartalmazó kiadványok, árlisták műanyag fóliával védett lapjai sorakoztak. A háza falához három, eredeti állapotába visszaállított 80-90 éves biciklit támasztott. És hogy menyire szereti a kerékpárokat, annak több jelével is találkoztunk ottjártunkkor. Például a betonjárda egy részén az első lánckerekek lenyomatait fedeztük fel mintázatként. Később megtudtuk, ezek a lánckerekek a valóságban is megvannak a gyűjteményében.

Persze arra is kíváncsiak voltunk, hogy hány biciklije van. – Megmutatom – mondta sejtelmesen, majd elindultunk a ház túloldalán lévő padlásfeljáró irányába. Előtte azonban még megálltunk az alsó épület előtt, onnan egy 1930-as évekbeli, csomagok hordására rendszeresített, masszív kétkerekűt tolt elő. Majd a kertben elhelyezett fém alkatrészeknél időztünk. – Ezeket antikolom, az eljárás eltünteti az apró forrasztási nyomokat – válaszolt a gyűjtő kérdésünkre, hogy ezek miért nincsenek esőtől, naptól védett helyen. Néhány lépés után nyolc-tíz létrafok, és már át is bújhattunk a „kerékpártároló” aprócska ajtaján. A padláson egymásnak támasztva kisebb-nagyobb, férfi és női biciklik. – Csináltam köztük utat, mert ezeket is meg szerettem volna mutatni – kalauzolt Papp Zsolt, akinek mindegyik kétkerekűhöz – ahogyan többségüket nevezi –, donorkerékpárhoz, volt története. A világháborúban használt terepszínű, robosztus biciklitől az 1930-as évek „agárszerű” versenykerékpárjáig. Aztán a dunántúli városból előkerült biciklikről beszélt; azokat a régi tulajdonosa alkatrészeire bontotta, nehogy eladják az örökösök. Mindegyik kerékpárnak vannak olyan alkatrészei, amelyeket felhasználva össze lehet állítani egy eredetit, merthogy az alapvetés, hogy csak feliratozott, logózott, eredeti darabokból lehet összerakni a járművet. Ezért kell többet is megvásárolnia egy-egy típusból.

 – válaszolta meg Papp Zsolt a kérdésünket, hogy valójában hány darab biciklije van. Nem tartja hobbiját különlegesnek, említ is egy debreceni gyűjtőt, aki vele ellentétben festi is a bicikliket, mi több, közlekedik is azokon. – Én nem járok velük, mint ahogy a vasalógyűjtők sem vasalnak a gyűjteményük darabjaival – mondta mosolyogva, majd hozzáfűzte, hogy mivel ő magyar gyártmányú kerékpárokat gyűjt, lényegében már minden típus minden jelentősebb darabja megvan neki azok közül, amelyeket össze szeretett volna rakni a Csepel művektől és a Weiss Manfrédtől.

– összegezte tapasztalatait a régi és a mai kerékpárokról a gyűjtő, azzal folytatva, hogy a magyar kerékpárgyártás a világ élvonalába tartozott, a Weiss Manfréd Művek pedig kiváltképpen. A gyárban készített járművek közül kerülnek elő olyanok, amelyeken a feliratozás, a nyaktábla nem magyar, tehát készítettek külföldre is bicikliket. De még ma is használják a régi Csepel vagy Weiss Mannfréd kétkerekűeket. Főleg idős emberek. A kerékpáros csoportokban olykor látni képeket a boltok előtt leállított, sok évtizedes, össze-vissza hegesztgetett, javítgatott biciklikről.

A „sárkány” a kedvence

Miután szemügyre vettük a letűnt idők kétkerekűit, természetesen afelől is érdeklődtünk Papp Zsoltnál, hogy honnan jött ez a hobbija. Gyorsan leszögezte: ő nem újítja a bicikliket, hanem a kerékpárokat eredeti állapotukba állítja vissza és őrzi meg. Sajnos ritka, hogy kompletten kerülnek elő, sokszor meg kell venni négy-öt-hat azonos típust, hogy azokból egyet össze lehessen rakni.

– Az egész még gyermekkoromban kezdődött, ugyanis akkortól gyűjtöm a régiségeket. 2013-ban a szomszédban élő nagymamámnál, a góréban találtam egy rozsdás Csepel biciklivázat, amit még a másik nagyapám adott neki. Ő azzal hordta a tejeskannákat. Biciklizni egyébként nem tudott, ezért sem hajtókar, sem pedál nem volt a járművön. A kerékpár törött vázát addig-addig hegesztgettem, lefújtam az eredeti színt jelentő matt feketére, míg szinte újkori kinézetű nem lett. De ez volt az első és az utolsó darab, amit lefestettem. Ahogy elkészült a bicikli, megtetszett maga a jármű, a formája, és elkezdtem irántuk érdeklődni. 

 – mondja.

Közelebb megyünk a kiállított járművekhez, és mutogatja az alkatrészeiket. A bicikli nevét, a gyártóját megjelölő nyaktáblát, a sárvédő díszeket, a csengőket. – Itt minden márkázott. A gyártó szarvas ábrája, a Weiss Manfréd logó, és feliratozott a lánckerék is. Tehát ez egy magyar kerékpár, valójában a tulajdonomban lévő összes bicikli magyar. Ez Velvárt Nándor-féle, ő kerékpárversenyző volt, később pedig kerékpárokat készített. Hozzám sok helyről kerülnek a biciklik. Szerte az országból padlásokról, pincékből, piacokról, börzékről, de leginkább az interneten sikerül levadásznom őket. Vannak hozzám hasonló érdeklődésűekből álló csoportok a közösségi oldalakon. Ezek jól működnek, ott képeket is meg tudunk osztani. A legjobban a „sárkány” bicikli nőtt a szívemhez. A kecses, az amerikai kerékpárok formavilágát idéző kétkerekűt 1937-ben készítették. Az alkatrészeiben ott van a gyártójának a logója, bizonyítva, hogy eredeti darabbal van dolgunk. Ebből a jármű egykori használati helyein, tehát Közép-Európa országaiban mindössze hét darab van. A nálam lévő az egyetlen teljesen felszerelt, eredeti alkatrészekből összerakott darab. Még a sárvédő dísze is megvan – mutatta Papp Zsolt.

CH