Meglepő statisztikák

2022.12.01. 13:23

Van olyan debreceni cím, ahonnan egy luxuslakás áráért rendeltek ételt idén

Szeretik a pizzát a debreceni egyetemisták.

Forrás: illusztráció / Shutterstock

Reggel, délben és este is a pizza jut a legtöbbünk eszébe, ha melegétel-házhozszállításról van szó, az üzletekből pedig leginkább pékárut, tejet és vizet rendeltünk otthonra az elmúlt évben, és borravalót is rendszeresen adtunk – többek között ez is kiderül az egyik hazai ételkiszállító cég éves összegzéséből.

A közlemény szerint 2022 bővelkedett a meglepő legekben:

  • a legtöbbet dolgozó futárpartner majdnem minden második óráját kiszállítással töltötte;
  • a legborsosabb jatt 20 ezer forint volt;
  • a legnagyobb rendelésért 150 ezer forintot fizettek;
  • a leggyorsabban, 18 másodperc alatt, egy gesztenyepüré ért célba;
  • a legmegfontoltabb vásárló pedig több mint négy órát gondolkozott, mielőtt megnyomta a rendelés gombot.

Az összesítésből az is látszik, hogy az elmúlt egy év összes melegétel-rendeléseinek 27 százaléka volt pizza, 21 százaléka pedig hamburger. A magyaros ételek a rendelések 9, még az amerikai finomságok 8 százalékát tették ki.

Éhes debreceni egyetemisták

Az elemzés szerint Budapesten rendelésenként átlag 300 forinttal többet költöttek melegétel-rendelésre, mint az ország egyéb területein, a fővároson belül pedig a második kerület vacsorarendelései tűntek ki az átlagból. A 17. kerületben élők inkább az ebédre költöttek többet, a 22. kerületiek pedig a reggelire áldozták a legtöbbet.

A „legtöbb megrendelés egy címről” rekord mégsem Budapesté lett, hanem a debreceni egyetemi városrészhez köthető, ahonnan egy év alatt összesen 11492 rendelés futott be 47 millió forint értékben.

A közel 200 ezres város diáksága leginkább pizzát rendelt, az éttermek közül pedig a Meki volt a sláger. Az egyetemisták rendelésein a vizsgaidőszak nyoma is érzékelhető volt: ekkor ugyanis dupla annyi rendelés érkezett, mint az év más időszakaiban – olvasható a közleményben.

A legtöbb rendelést leadó vásárló viszont a fővárosból került ki: ő 140 sört, és 130 rágcsálnivalót rendelt 150 ezer forint értékben egy boltból.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában