2022.12.12. 18:41
Sok gyermek álma teljesült Debrecenben
Mintegy kétszáz rászorulót tudott idén megajándékozni a Szivárvány az Esőben Alapítvány.
Forrás: Kiss Annamarie
Sikeres hagyományát folytatva idén is megtartotta karácsonyi adományátadó ünnepségét december 12-én a Szivárvány az Esőben Alapítvány a debreceni Nagykaland Játszóházban. Mintegy 200 támogatott gyermeknek adtak át ajándékokat a „Teljesítsd egy gyermek álmát 2022!” elnevezésű kezdeményezésükkel.
Gyöngyösi Péter, az alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte elsőként a gyermekeket és elmondta: mindenkinek teljesíti a Jézuska a kívánságát. – Ne feledjétek, ez a nap rólatok szól, értetek van. Arra biztatlak benneteket, addig ne is menjetek haza, amíg ki nem próbáltatok minden játékot – szólt a fiatalokhoz. Továbbá köszöntetét fejezte ki az akció fővédnökének, Széles Diána alpolgármesternek, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolitának, Buzás Lajosnak, a Bihari Állami Gondozottak Egyesületének elnökének és valamennyi támogatónak.
A Szivárvány az Esőben Alapítvány adománya
Fotók: Kiss Annamarie– Ismét egy olyan, sokszereplős összefogásnak lehetünk a részesei, amely szerencsére nem ritka a város életében. A héten csak ilyen rendezvényekre járunk, amelyeken az önkormányzat és a debreceniek, vállalkozások odaadásának köszönhetően tudunk segíteni mindazokon, akiknek nehezebb az élete – fogalmazott Széles Diána. Mint mondta: minden karácsony a varázslatról szól, mely varázslatot a felnőtteknek kell megteremtenie. Az alapítvány egyik fő támogatója, a Welding 2000 Kft. már tavaly is részt vett az alapítvány akciójában. Török Roland ügyvezető pedig ígéretet tett, hogy ez a jövőben sem lesz másképp. A gyerekeket ez alkalommal Peti bohóc várta vidám műsorával.
BS