Interjú: Váradi Zoltánnal, a Természettár vezetőjével

2022.06.05. 20:00

„Természetbúvárnak lenni igen menő, környezetvédőnek lenni nagyon jó”

Váradi Zoltán igyekszik minél több emberhez és minél élményszerűbben eljuttatni a tudást.

Hajnal László

Forrás: Napló-archív

A környezetvédelmi világnap, június 5-e alkalmából Váradi Zoltánnal, a Természettár vezetőjével beszélgettünk, aki nagyon sokat tesz azért, hogy elsősorban a gyerekekkel, de a felnőttekkel is megismertesse és megszerettesse végtelenül gazdag élővilágunkat. (Az ismeretségre és az interjúalany közvetlenségére való tekintettel tegező formát használtunk.) 

Voltaképp mi a Természettár? Gyakran találkozunk a nevével kiállítások, természeti séták, szabadtéri programok alkalmával, de nem mindenki tudja, mi is pontosan. 

A Természettár – mint hely – egy négyszintes ház Debrecenben, a Rózsahegy utcán. Mivel gyermekkorom óta természetbúvár vagyok, gyakorlatilag 42 év gyűjtőmunkáját rejti. Emellett itt zajlanak az interaktív foglalkozások is. A kiállítótérben – ahol a látogatócsoportokat fogadjuk – 4500 preparátum van kiállítva, de a gyűjtemény maga sokkal nagyobb. Mivel nem tudunk mindent közzétenni, a gyűjtemény egy része vándorkiállítás formájában járja folyamatosan az országot. Van olyan tárlatunk, melynek látogatottsága bőven húszezer fő felett van. Tudom, és örömmel látom, hogy ma már könnyen elérhető könyveken, tudományos filmeken és az interneten keresztül minden. Mégis más a valóságban, szabad szemmel látni. A látogatóink gyakran megdöbbenek, mert nem gondolták, hogy létezhet ekkora cincér, vagy hogy ennyire elképesztő színű is lehet egy pillangó. Szeretnénk bemutatni, mennyire sokszínű, mennyire diverz a világ.

Honnan jött a természet szenvedélyes szeretete? 

Óvodáskorom óta természetbúvár vagyok – ahogy említettem. A szüleim nem ezen a terepen mozognak, de a nagyszüleimmel együtt támogattak. Hagyták, hogy valóban azt csináljam, amit szeretnék, mert ez az, ami előreviszi az embert. Volt, amit ők mutattak meg, és volt, hogy velem együtt csodálkoztak rá az élővilágra. Később természetvédelmi mérnöki szakra jártam az egyetemen, majd elvégeztem a mesterképzést. Aztán rögtön, amikor elindult a természetpedagógiai képzés, az első évfolyamra jelentkeztem. 

Végül nem biológiatanár lettél, hanem a Természettár vezetője. Miért alakult így? 

Az eredeti cél az volt, hogy kiegészítsük és segítsük az oktatást. Főleg a biológiát és a környezetismeretet. Az iskolában a gyerekek számára túl sok a tananyag és túl kevés az óra, így nem sikerül mindent pontosan elsajátítani. Itt jövünk mi a képbe. A Természettárban meg tudjuk mutatni, hogy milyen csodálatos valójában a biológia. Itt láthatják, hogy mi a különbség a kagyló és a csiga között, vagy hogy mitől ízelt láb az ízelt láb. Nem szeretnék bármilyen más tudománnyal vagy kultúrával vetélkedni, de ez az a témakör, ami már gyermekkorban is jó alappal bír. Elvihetjük a gyereket egy hadtörténeti vagy egy etnográfiai kiállításra is, ami nagyon érdekes, de ott húsz perc után a tanulók elveszítik a figyelmet. Azt vettem észre, hogy az élővilág még egy óra után is fenntartja az érdeklődésüket, mert van hozzá személyes tapasztalatuk, és tudják élményekhez kapcsolni. 

Már a foglalkozásokon is átérződik, hogy nagyon szereted a gyerekeket. A természetszeretetük az, ami miatt velük foglalkozol? 

Igaz, hogy leginkább az iskolások és az óvodások a célcsoport. De nemcsak a gyerekekkel, minden emberrel szeretek együtt dolgozni. Az utóbbi években sokat foglalkoztam idősekkel, vannak nyugdíjascsoportjaink, emellett ott vannak a nagyobb családi programok is, ahová minden korosztályt szívesen látunk. Akár babakocsival, akár bottal érkeznek. Bármilyen előadást tartunk, akár a Természettárban, akár a közösségi terekben vagy a szabadban, fontos, hogy interaktívak legyenek a foglalkozások. Így mindenki aktívan bekapcsolódik. Sok kutató és természetbúvár inkább magának való, vagy legalábbis az érdeklődési körére koncentrál. 

Mi késztetett arra, hogy az embereknek átadd a tudást? 

A tudás úgy ér valamit, ha azt megosztjuk. Sok téves információs gödör van, amit úgy gondolom, hogy be kell temetni. A gyerekek számára nagyon jók az óvodákban végzett környezeti-nevelő módszerek a meséken vagy a szabadtéri foglalkozásokon keresztül. De elsajátítanak olyan dolgokat, ami a későbbiekben hátrány lesz. Például a mesekönyvekben lévő teknősbéka nem létezik. A teknős egy hüllő, a béka pedig kétéltű. Ezek később az iskolában a felszínre bukkannak, és téves információnak fognak számítani. A Természettár nyári szaktáboraiban élményszerűvé tesszük az oktatást, hiszen a szabadban találkozhatnak azzal, amiről a négy fal között csak olvastak. Nincs számonkérés vagy fekete pont, de ezek a gyerekek mind tudni fogják, hogy mi a pitypang és melyik a szöcske, a tücsök vagy a sáska. Természetesen azt szoktuk ígérni, hogy a gyereket koszosan és fáradtan adjuk vissza, mert egész nap turkálunk, talajcsapdát ásunk, fák körül szaladgálunk, kúszunk-mászunk, madár­odúkat helyezünk ki, terepi határozást végzünk, és még csillagászatot is tanulunk. 

Gondoltál már arra, hogy nagyobb közönséget is elérhetnél írott formában? Elképzelhető, hogy a közeljövőben könyvírásra adod a fejed? 

Túl sok elképzelés van a fejemben, ötletszinten folyamatosan íródnak könyvek. Túl rövid az élet ahhoz, hogy minden ötletem megvalósuljon. A könyv­írást egyelőre túl monotonnak tartom, jelen pillanatban a közösségi programokat, ahol emberekkel foglalkozhatok, sokkal jobban élvezem. Számomra fontos, hogy kétoldalú kommunikáció legyen. Például nincs televízióm, borzasztóan időrablónak tartom. Persze, most mondhatnád, hogy az olvasás is az. Ennek ellenére a könyv sokkal jobban fejleszti a személyiséget, mint a tévé. Sokan mondják, hogy csak a tematikus, speciális csatornákat nézik, például főzőműsort vagy National Geographicet, de nekem ez sem hiányzik. A csatornaszörfözés pedig kifejezetten nem az én világom, inkább igyekszem tudatosabban élni. Innentől kezdve az ember elkezd szűrni, hogy mi az, ami érdekli, és mi nem. A mai kor természetbúvárát nem fenyegeti a modern idők betegsége, az unalom. Én meg sem tudom mondani, mikor unatkoztam. Maga a szó sem jut eszembe. Nincs olyan, hogy azon gondolkoznék, vajon mit kellene csinálni. Igazából az én időmet nem beosztani kéne, hanem beszorozni. 

Láthatóan teljesen kitölti az életed a sok tennivaló. Hogyan kapcsolsz ki? Mivel foglalkozol a szabadidődben? 

Ha már a könyveknél tartottunk, leginkább olvasni szeretek. A kiállítások miatt mostanában csak szakirodalmat lapozgatok, de persze megvannak a nagy kedvencek. Olyan klasszikusok, mint például Fekete István vagy éppen Gerald Durrell, akinek minden könyvét akár hússzor is el lehet olvasni, Az amatőr természetbúvár pedig valóságos biblia. A családom és egyéb állatfajták vagy a Madarak, vadak, rokonok letehetetlen gyöngyszemek. Hozzá kell tenni, ma már remek a természettudomány felé hajló gyerekirodalom. 

Ha jól tudom, játékokat is tervezel. Beszélnél erről? 

A Természettárral több száz saját fejlesztésű játékunk van, amelyekkel már sokan találkozhattak a városi rendezvényeken. Ezek a játékok főleg a biológia és a természettudományok körül forognak. Azért készítettük őket, mert egyrészt remek alapozók az információmegosztásban, másrészt tovább fenntartják az érdeklődést. Ehhez kapcsolódva olyan kézműves- és kreatív foglalkozásokat építünk be, amelyekkel az alkotás örömét szeretnénk előhozni. A játékok gyakran akkora sikert aratnak, hogy néha rá kell szólni a szülőkre, hogy hagyja a gyereket is játszani egy kicsit. Ebből is látszik, hogy mindenkiben ott van az amatőr természetbúvár. A gyerekek kifejezetten jók ebben a témában, de a kor előrehaladtával sokakban megkopik. 

Ez miért lehet szerinted? Miért és mikor veszíti el az ember ezt a szoros kötődést a természethez? 

Talán sok minden más lesz fontos idővel. Egyébként ez nem baj. Nem kell mindenkiből biológust vagy természetbúvárt faragni. Fantasztikus dolog, ha a gyermek felnőttként megtalálja az életben azt, amivel foglalkozni akar. 

Hogyan látod, mennyire tudod inspirálni a gyerekeket? Volt-e, aki a hatásodra mégis komolyabban elindult a természettudományok ösvényén? 

A Természettár Búvárda szakkörének első tanítványai már bőven gimnazisták. Ők folyamatosan járják a tehetségkutató versenyeket, és nagyon jól teljesítenek. Remek érzés, hogy ezek a gyerekek gyakran egy országos versenyen elhozzák az aranyérmet. Bízom abban, hogy belőlük nagyon jó biológus vagy orvos lesz. Persze benne van, hogy jön egy olyan – akár pozitív – változás az életében, aminek hatására azt mondja: engem már nem érdekelnek a lepkék, balerina akarok lenni. De az addig szerzett élmény örökre megmarad, és gyakran életre szóló barátságok is születnek. 

Valójában hová szeretnél eljutni? Van valami végcél? 

Ahogy Julie Andrews mondta a Mary Poppinsban, az álmok azért vannak, hogy megvalósítsuk őket. Nekem valószínűleg túl sok álmom van. Tehát mindegyik egy cél. Ahogy az is, hogy ezek megvalósítása élményt nyújtson, és ez az élmény legyen maradandó. Ha nem is alapkő, de valami olyasmi, amire lehet majd építeni. Aztán arra is építeni és így tovább. Cél az is – mivel leginkább ez az, amihez hozzá tudok szólni –, hogy a természet ismeretében legyenek minél többen jók. A Természettár egyik szlogene az, hogy „Természetbúvárnak lenni igenis menő”, környezetvédőnek lenni jó. Most már látható, hogy viszonylag régóta elindult egy szemléletváltás. Már vannak, akik egyáltalán nem szemetelnek, vannak, akik szelektíven gyűjtenek, vagy épp energiatakarékosak. Egyre ritkábban lehet olyat látni, hogy valaki eltapos egy bogarat. Az emberek idővel megtanulnak együtt élni az úgynevezett „nemszeretem” élőlényekkel, mint a pókok, kígyók és békák. A denevéreket sem irtjuk, hanem denevérházakat építünk, mert rájöttünk, hogy a legjobb bioszúnyogirtóink. Ezek a házak a Természettár sétáin is láthatóak. 

Mit lehet ezekről a programokról tudni? 

Például azt, hogy nincs két egyforma séta. Ha csak a Parkerdőt vesszük alapul, teljesen más arcát mutatja egy áprilisi vagy egy októberi időszakban, és eltérő élményt nyújt nappal vagy egy éjszaka. A Nagyerdő szívügyem, hiszen ez a mi kincsünk, és legyünk rá büszkék! ­Megannyi felfedezni váró csodával van tele, ami mellett csak meg kellene állni. Nem feltétlenül csak egy óceán lehet lenyűgöző. Egyetlen csepp vízben is pezsgő élet van. Amikor a Búvárda-szakkörön a gyerekek a Békás-tóból szerzett vízcseppet vizsgálják a mikroszkóp alatti tárgylemezen, rácsodálkoznak a benne nyüzsgő élőlényekre. Persze, egy szafari is remek tapasztalás lehet, de egy séta akár a pallagi erdőben elegendő élményt nyújt, hogy lenyűgözzön egy természetbúvárt. És ne felejtsük el, hogy szükségünk van a fákra. Amellett, hogy gyártják az oxigént és megkötik a port, vizuálisan is bámulatosak. Milyen csodálatos sétálni az erdőben, amikor a füvektől a lombkoronáig elénk tárul a zöld és az élővilág! Mennyivel szegényebbek lennénk enélkül. Bebizonyítjuk mindenkinek, hogy a biológia igenis lehet gyerekjáték. 

Hajnal László 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában