Fotókkal, videóval

2022.06.21. 18:08

Erre a szépségversenyre sokáig emlékeznek majd a résztvevők: íme, ezek Debrecen legszebb férfilábai!

Ilyen felvonulást sem látni minden nap a városban.

Forrás: Kiss Annamarie

Tanítani kellene azt a közösségépítő módszert, ahogy az intézmény dolgozói és önkéntesei felvezették a Homokkerti és Józsai Gondozó Szolgálat Szabó Kálmán Utcai Idősek Klubjában megszervezett Férfiláb-szépségversenyt kedd délután. Az idősklubot láthatóan átjárja egyfajta összetartó báj.

– Immár ötödik alkalommal rendezzük meg a Férfiláb-szépségversenyt. Fő célunk, hogy az ellátottainkat és a klubtagjainkat visszaintegráljuk a mindennapi életbe. A járványügyi helyzet miatt két évig nem volt lehetőségünk hasonló rendezvényeket tartani. Azt vettük észre, hogy kissé beszűkültek a közösségi élet terén, és a kapcsolatokat is inkább online formában tartják fent – mondta a Napló érdeklődésére Nagy Lajosné. Az intézményvezető hangsúlyozta, a személyes kapcsolatokat kiemelten fontosak tartják. Éppen ezért a Városi Szociális Szolgálat szárnyai alatt működő mind a kilenc idősek klubjából várták a résztvevőket, valamint a fogyatékkal élők közül is többen megtisztelték a rendezvényt a jelenlétükkel. 

Nagy Lajosné kérdésünkre elárulta, a klub homokkerti telephelyének munkatársai azért választották a rendezvény specialitásának a férfilábakat, mert egy humoros műsorral szerették volna megörvendeztetni a nézőket. Egyúttal a láb egészségügyi fontosságára, ápolására a mozgásra is fel szerették volna hívni a figyelmet. Míg a résztvevőket a Thomas Mann utcai társklub tagja vonta be egy közös, ülve végezhető tornába, szerkesztőségünk bejutott a fellépő sztárok öltözőjébe. Itt már szorgosan koppantak a sarkok, csattantak a combfixek, felkúsztak a szőrös lábakra a balerina szalagok, a harisnyakötő alól kikandikáltak a bankjegyek, és felkerültek a vádlikra a rúzzsal festett szívek. Mindent láttunk, ami ékesítheti a lábakat... legalábbis a női lábakat. A versenybe szálló nyugdíjas urak ugyanis mindent bevetettek, hogy felülmúlják a rivális nevezőket. Itt a virgács volt a karácsonyfa: minél több rendelkezésre álló kiegészítővel díszítették fel lábaikat, annál biztosabbnak ígérkezett a győzelem. 

– Többször felléptem már a versenyen: voltam első is és utolsó is – mesélte büszkén Nagy István, avagy frissen ráragadt művésznevén: Madame Pompa Úr. A klub önkéntese 27 éve tagja a szolgálatnak. Lapunknak elmondta, nem magamutogatásból lép színpadra, mindössze a hecc kedvéért igyekszik örömet okozni nyugdíjas társainak. Rendületlenül hisz abban, hogy a nevetés és a mozgás a legjobb gyógyír az időskori panaszokra. Mi tagadás, ő volt az egyik legesélyesebb versenyző: profi módon tekeredett a rúdnak kikiáltott fogasra. Közben sorban vonultak be a paravánnal eltakart színpadra a fellépők. A közönség vastapssal biztatta a táncoló talpakat, a hölgyek sikongatva fejezték ki gyönyörüket. Göndörödtek a kacajok, és potyogtak a nevetéstől az örömkönnyek. A látvány már annyira szürreális volt, hogy éppen ez adta a verseny különleges humorát.

Forrás: Kiss Annamarie

A verseny fővédnöke, Türk László szerint valamennyi úriember, aki megörvendeztette a közönséget, mind nyertes. A választókörzet önkormányzati képviselője úgy gondolja, az a legnagyobb dolog, amikor egy ember mosolyt csal a másik arcára, mert ajándékot ad ezáltal.

Mégis, a közönségnek nagy nehézségek árán ki kellett választani a legjobbakat, hiszen a dobogósoknak járó zoknik és papucsok nem maradhattak gazda nélkül. Vita tárgyát képezte, hogy Kozma Ferenc a virágfüzérrel vagy a koreográfiával érdemelte ki a közönség szeretetét, mindenesetre az első helyezettként végzett. Így ő vihette haza az aranyérmesnek járó strandpapucsot. 

Forrás: Kiss Annamarie

Elárulta, ez az első alkalom, hogy benevezett a versenyre, és bár nem számított a győzelemre, büszkén viselte, hogy megdobogtatta a női szíveket. 

Hajnal László

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában