figyelemfelkeltő akció

2021.10.13. 19:09

Minden tizedik nőt érinthet a mellrák

Évente körülbelül 6 ezer új esetet fedeznek fel és 3 ezren halnak meg emlőrákban.

Fotó: Czinege Melinda

Rózsaszín szalag a kabátkán, rózsaszín krepp szalag a kézben – október a mellrák elleni küzdelem hónapja, ez alkalomból a Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezete idén is szimpóziumot és sétát szervezett a figyelemfelhívás jegyében. A szerda délutáni eseményen dr. Hallay Judit a helyi alapszervezet elnöke a Naplónak úgy fogalmazott, az emlőrák elleni szimpóziumnak minden évben van helye, ahol az önvizsgálatra, a szűrésen való megjelenésre, a félelem feloldására és a kezelésbe való beleegyezésre építenek.

Ha nem fél a beteg eljönni, attól kezdve rend van és boldogok vagyunk, mert a kezelési terv egy onko-team megfogalmazásának értelmében teljesen egységes, s a beteg sokkal nagyobb esélyt kap a túlélésre és a fájdalommentes évek eltöltésére

– mondta. Dr. Hallay Judit szerint a téma időszerű, mert minden tizedik nőt, életkortól függően érinthet a mellrák, az idősebb korban nagyobb ennek az előfordulási esélye. Az esemény fővédnöke, Széles Diána alpolgármester a debreceni alapszervezet tagjait méltatta elsőként, akik már három éve tagjai a Debreceni Karitatív Testületnek. Mint mondta, fantasztikus dolog az, hogy félreteszik saját problémájukat és másoknak akarnak segíteni, majd a mammográfiai szűrések fontosságára is kitért. – Ez a hónap alkalmas arra, hogy egy kicsit a női szeretetünkből magunk felé is irányítsunk, és foglalkozzunk magukkal – vallja.

Önvizsgálat és mammográfia

A szimpóziumon a meghívott előadók az emlőrák és egyéb daganatos betegségek korai felismerésére és az összefogás fontosságára hívták fel a figyelmet. Dr. Árkosy Péter onkológiai szakorvos ismertette, hogy minden negyedik állampolgár daganatos betegségben hal meg.

Évente 33 ezer daganatos beteget veszítünk el, de a jó hír az, hogy most már ott tartunk, hogy minden halálozásra 2,5-3,5 gyógyult eset jut.

Azt is elmondta, Magyarországon 70 ezer új rákos esetet fedeznek fel évente, a megbetegedést és a halálozást nézve a férfiaknál a tüdőrák, a nőknél az emlőrák áll az első helyen az előfordulást tekintetében. Az emlőrák vonatkozásában arról beszélt, évente körülbelül 6 ezer új esetet fedeznek fel és 3 ezren halnak meg miatta. Minden tizedik nő emlőrákban szenved, a betegek 25 százaléka 50 év alatti és 5 százaléka 30 éve alatti.

– A '80-as évektől kezdve nő a betegségeknek a száma, viszont jó hír, hogy köszönhetően az új gyógyszeres technikáknak, a kezelési lehetőségeknek, a '90-es évektől kezdve nem hal meg több ember emlőrákban, mint előtte – tudatta. Dr. Árkosy Péter azt is elmondta, a felismeréskor az esetek 20 százalékánál már áttét is van, ezért a megelőzés és az önvizsgálat fontosságára is kitért. Mint mondta, a kialakulást 90-95 százalékban környezeti ártalom vagy az életmód okozza.

20 éves kor fölött minden hónapban a menstruáció után az emlővizsgálatot el kell végezni.

– Érezzük kötelezőnek az önvizsgálat elvégzését és a szűrővizsgálaton való részvételt – hangsúlyozta. Arra is kitért, minden 100 emlőrákos betegből egy férfi.

Dr. Sebő Éva, az Emlőcentrum főorvosa az emlőszűrés szerepéről beszélt. Többek között arról is szólt, hogy a digitális mammográfiával az emlőszűrésnek jóval nagyobb a találati biztonsága és a sugárdózis is kevesebb mint a hagyományos röntgen mammográfia esetén. Hangsúlyozta, vannak olyan típusú jelek, amit csak a mammográfia mutat ki, hiszen nemcsak körülírt árnyékot keresnek, hanem asszimmetriát, rendezetlenséget és meszesedéseket. A szimpózium résztvevői a további előadások után a Városházától a Kossuth térig sétáltak.

KD

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában