exkluzív

2021.05.20. 07:30

Roger Federer is gyakori vendége Hajdúhadház legtehetségesebb Bácsijának

Bácsi Sándor dubaji bármenedzser példaértékű karriert járt be az elmúlt tíz évben, kreatív videói pedig akár a csúcsig is repíthetik a szerény szakembert.

Fotó: Bácsi Sándor-archív

Rádiós, tévés karrierben gondolkodott a tizenévesen Debrecenbe költöző Bácsi Sándor, hajdúhadházi fiatal. A Tanítóképző kommunikációs szakán pallérozódó növendék tanulmányai mellett pultosként vállalt állást, nem sejtve, fényes karrierjét is ennek a döntésnek köszönheti majd.

A mára a világ egyik leghíresebb étteremlánca, a Coya bárfőnökeként dolgozó férfi a Hajdú-bihari Naplónak adott exkluzív interjút.

Diákmunkának indult

A harmincas éveiben járó bármenedzser boldogan elevenítette fel debreceni élményeit és a kezdeteket. – Diákként a nagyerdei Üvegtigrisben kezdtem el dolgozni. Itt ismerkedtem meg a vendéglátás alapjaival, majd pár évig egy halközi presszó, illetve egy étterem tagjaként folytattam a tapasztalatszerzést. Utóbbi étterem hozta meg az első előrelépést, koktélokat kevertem, és beleástam magam a szakma rejtelmeibe. A főtéren laktam, kifejezetten jól éltem, de valahogy hiányzott a kihívás a mindennapokból. Debrecenben ismertem meg a legjobb barátomat is, akivel egészen az idei évig együtt jártuk a világot és dolgoztunk. Ő szólt nekem egy londoni lehetőségről, én pedig kapva kaptam az alkalmon – emelte ki Bácsi Sándor.

Irány külföld

Az itthon már mixerként dolgozó fiatal nyelvtudás és szerteágazó kapcsolatok nélkül költözött külföldre, ahol – elmondása szerint – hamar felpörögtek az események.

„Nem beszéltem angolul, így visszaléptem pohártörölgetőnek. Pár hónap elteltével egy ismerős vendéglátós szólt, hogy Dubajban is nyitnak egy helyet, én pedig azt gondoltam: ha lúd, legyen kövér! Jelentkeztünk a barátommal, és két hét múlva már a repülőn ültünk”

– hangsúlyozta Bácsi Sándor, aki eredetileg egy évig tervezett az Emirátusokban dolgozni, hogy a megkeresett pénzből saját helyet nyithasson Magyarországon. – Beszippantott az itteni kényelem, az emberek kedvessége, ez a csodálatos világ. Édesanyám pedagógus, a hajdúhadházi általános iskolában tanít csaknem harminc éve, édesapám pedig szakmunkás család sarja. Mindig tisztességes, keményen dolgozó embernek neveltek, de azt életemben nem gondoltam volna, hogy ideáig juthatok. Végül a feleségemet is itt ismertem meg, és azóta már van egy két és fél éves kisfiam is.

Alázattal előre

Bácsi Sándor több mint tíz éve dolgozik Dubajban, az étteremláncnak köszönhetően járja a világot: Dohában, Míkonoszon, Isztambulban, Monacóban él hónapokat, épp ott, ahol a bárfőnökre szükség van. Véleménye szerint a magyar munkaerőt kedvelik a külföldi vezetők, és sikerei mögött is a rengeteg dolgos órát látja.

„Ha tanácsolhatnék valamit az otthon élő, vendéglátásban dolgozó fiataloknak, mindenképpen az alázatos hozzáállást, az egészséges kíváncsiságot, és a nyelvek elsajátítását tanácsolnám. Bartenderként, mixerként fontos, hogy ismerd, és szeresd azt a szakmát, amit képviselsz”

– említi a bárfőnök, hozzátéve, a jó kommunikációs készség, illetve a megnyerő stílus is elengedhetetlen a kapcsolatépítéshez. – Ha el tudod adni magadat, visszatérnek hozzád a vendégek, és a vezetők is téged hívnak majd. Én gyerekként is mindig a társaság középpontja szerettem volna lenni. Ezért is mentem kommunikáció szakra, hogy rádiós, esetleg tévés műsorvezető legyek. Végül azonban a vendéglátásban tört utat ez a fajta tehetségem, hiszen a bárban állva a show része vagy, és beszélni, beszéltetni kell folyamatosan.

Sztárok és hírnév

A magyar menedzser kinti munkája során megannyi sztárral dolgozott már. – Roger Federer Dubajban lakik, így sokszor jár hozzánk. Vele köszönőviszonyban vagyunk, de fiatalkorom egyik kedvencével, Halle Berryvel is találkoztam. Anno Maradona is sokat járt az éttermünkben, de említhetném Flavio Briatore lányát, vagy Conor McGregort is. Illetve helyi celebritásként egy hotel épületén belül dolgozunk Nusret Gökçe-vel, aki Salt Bae néven a hírességek kedvenc steakkészítője lett – emelte ki a bárfőnök, aki maga is több tízmilliós megtekintést ért el egy kisfiának készített, kreatív videónak köszönhetően.

– A pandémia miatt be voltunk zárva, és szerettem volna megnevettetni, amíg elkészítem a reggelijét, így a munkámból adódó, stílusos műsorral szolgáltam fel a tápszerét. Nem volt célom, hogy hatalmas rajongótábort szerezzek, de apránként több tízmillióan megnézték a különböző videómegosztó platformokon. Ennek örömére egy évvel később, épp pár nappal ezelőtt készítettem el a második ilyen anyagomat, remélem, annak is örülni fog majd.

„Az első videó után a kollégák közül sokan gratuláltak, sőt Dohában egy koktélbár menedzsere is megtiszteltetésnek vette, hogy ellátogattam hozzájuk. Hirtelen nem is értettem, miért ilyen kedvesek velem, de pár óra után kiderült, hogy nagy rajongói voltak a videómnak.”

Mások üzeneteket írtak a világ különböző tájairól, videót küldtek arról, hogy az ausztrál, vagy mexikói tévécsatornán szerepelt az anyagom. Sokan Instagramon is bekövettek, és bár saját TikTok-fiókom is van, egyelőre nem gondoltam még a hasonló tartalmak folyamatos gyártására. De ki tudja, mit hoz még a jövő? A nézettségből befolyt összeget, 1400 dollárt mindenesetre jelképesen félretettem a fiamnak, hiszen ez az ő érdeme – tette hozzá Bácsi Sándor.

Büszke magyar

A tréfás videókon túl – hosszas elfoglaltságai ellenére – a gyermeknevelésre is akkurátusan odafigyel. – A kisfiammal csak magyarul beszélek, a feleségem pedig csak oroszul, mivel Moldovából származik. Emellett az óvodában angolul tanul, így három nyelv elsajátításával kezdi az életét, ami nagy ajándék.

„Szeretünk Dubajban élni, tiszteljük az itteni törvényeket, de belül én mindig magyar maradok.”

Szeretném, ha a gyermekem tudna a nagyszülőkkel kommunikálni, és ő is büszke lenne a származására. Én minden március 15-én kokárdát hordva dolgozom, és nem zárom ki, hogy amennyiben egyszer visszaköltözünk, akár egy saját étterem, vagy koktélbárt is elindítsak Magyarországon.

Péter Szabolcs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában